A Műcsarnok Szabadjáték/Szobák című kiállításán három térben ötvenegy kortárs alkotó ötvennyolc munkáját tekinthetjük meg. A három szoba művei az elmúlt öt évben születtek, sok a világjárvány alatti kényszerű bezárkózás élményéből, így egytől egyig a jelenről fogalmaznak meg állításokat. A Szobákba benyitva az alkotók privát tereibe érkezünk, az aktuális jelenbe sétálunk be.
Első pillanatban ezekben a munkákban nem sok közöset fedezünk fel. Úgy tűnik, klasszikus szalonkiállítással van dolgunk, ahol a fiatal kortársak megmutathatják magukat. Azonban ahogy telik az idő, egyre több párhuzamot fedezünk fel az alkotások között. A szoba hol egy áldásos, védelmező térként értelmeződik a művekben, máskor pedig egy olyan helyszín, ami lehatárol, bezár, szorongást szül. Ami még közös: mindegyik mű igazságot közöl a jelenünkről, a valóságról. Az alkotói utak sokfélék, de mindegyik érvényes gondolatokat fogalmaz meg a világunkról.
A szoba mint szakrális tér
A négy fal által határolt terület lehet szent, aurával megtelt helyszín, amely teljes jelenlétünket igényli. Ahol csak az itt és most van, ahol nem kell vagy nem tudunk foglalkozni sem a múlttal, sem a jövővel, csak a jelennel. Ezt a szentséget legerősebben Bráda Tibor Jessze fája akvarellje jeleníti meg: a festmény a dunaújvárosi Krisztus Király templom ólomüveg ablakának terve. A gazdag koloritú kazetták fénnyel telítődnek ezen a festményen, ennyiben rokoníthatók a plein air festészettel is, az ívelt vonalak, a kék sokféle árnyalata pedig kellemes, lebegő érzetet kölcsönöz a műnek.
Ifj. Durkó Zsolt Történelmi emlékképén a fénynek szintén bizonyos megelevenítő szerep jut: a különböző felületek, struktúrák a megvilágítás által kelnek életre. Durkó műve egy fény-tér, amelynek középpontjában feltűnő arc különböző színárnyalatokat hangsúlyozó, eltérő vonalminőségű és struktúrájú keretek közé szorítva létezik.
A szoba mint börtön
Hérics Nándor Led aktja egy dobozba zárt női torzó, ami egy másik szférában, kvázi egy börtönben lebeg. Hérics alakja egy kalitkába lakatolt nő, ennyiben a nők társadalomban elfoglalt helyzetére, alárendeltségére és bezártságára is utal. Ez a mű tulajdonképpen a világunk otthonosságát, a nemi szerepek érvényességét kérdőjelezi meg.
Nagámi Mag című munkája fekete vászonra applikált fakockából áll. Ez a kocka maga a szoba, körülötte ott a végtelen tér, amibe kapaszkodik. A fakocka, a szoba fémkapaszkodóival keresi a tér biztos pontjait, de nem találja, csak az ürességet, a mélységet. A kockán túl nincs semmi, ez a téridom ennek a semminek a foglya, hiszen ha nem kapaszkodik belé, akkor lehull, kiesik a kép teréből. A szűkszavú mű a közeledés és a távolodás, a zártság és nyitottság, a végtelen és véges ellentétpárjai segítségével a lét alapkérdéseit feszegeti.
Kácser László C_O című művének alakja egy szétszakított vászon alól, homályosan dereng fel. A súlyos, sötét vászon börtönként zárja magába az árnyszerűen megformált, titokzatos figurát, akiről nem lehet tudni még azt sem, hogy szeretne-e kitörni ebből a keretből vagy sorsába beletörődve viseli a helyzetét. Ha a vászon rétegeit visszahajtanánk, akkor az alak el is tűnne a szemünk elől, így ebben a sötét hangulatú képben az elmúlás, a halál, az eltűnés fenyegetettsége is testet ölt.
A szoba, amiből ki lehet tekinteni
Mátrai Erik Zöld csónak videójának főszereplője az a jármű, amely évekig állt kikötve a rakparton. A hajó mindig egy helyben állt, azonban alatta a Duna folyamatos mozgásban volt. Ugyan nem mozdul, mégis végtelen utazásban volt része. Semmi sem állandó körülöttünk, minden folyamatos változásban van. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy épp egy helyben állunk, mi magunk és a környezetünk is állandóan formálódik.
Erről a haladásról szól Nguyen Lan Lilla videója is. A Lenni csak indulóban arra reflektál, hogy az ember a folyamatos jövés-menésben teljesen elveszíti az identitását. Az egyén feloldódik a köztes helyzetekben, jövet-menet.
Luzsicza Lajos Árpád Lányom piros kabátban című festményének fő témája a kitekintés gesztusa. A piros kabátos kisasszony nekünk háttal áll, a kép tere felé néz, ahol egy zsúfolt jelenet látható. A karikatúraszerű alakokkal, modern autóval, kávéházi pavilonnal benépesített történet egy újabb festményként vagy egy vágyképként értelmeződik. És habár a lány szemét nem látjuk, alakjában mégis felsejlik az elvágyódás e mozgalmas jelenet irányába. Luzsicza Lajos Árpád gyors, leegyszerűsített vonalaival, félig absztrakt, félig emblematikus formáival, látszólag indoklás nélküli tárgyjátékaival csempészi be a derűt ebbe a műbe.
A védelmező szoba
Nagy Árpád Pika Meglepetés csendélete a privát élet biztonságáról mesél. A festményben mégis erősen ott bujkál egyfajta irónia. Az alakok kissé szétfolyva, a háttér színeivel némiképp egybemosódva a jelen korunk emblémáivá válnak. Habár otthonunk biztonságot ad és védelmez, a világ mégis elveszítette keretét, nincs meg hozzá a megfelelő koordinátarendszerünk és folyamatos újratervezésben és improvizációban zajlik a létezésünk.
A szoba mint privát szféra
Szakáll Ágnes Vasárnap ebéd után avagy home office izgalmas csendélet, ami egyszerre idéz fel egy klasszikus műfajt, reflektál a jelen korunkra, miközben az alkotó be is enged a saját, személyes szférájába. A művész szociografikus hidegséggel dokumentálja saját környezetét, az étkezőasztalt, ahol éppúgy megfér az ebéd, mint a különféle elektronikai kütyük vagy egy plüssállat. E személyes tárgyak beemelésével válik ez a csendélet intimmé és bensőségessé. Látjuk magunk előtt, ahogy a család elfogyasztja közös ebédjét, miközben könnyedén azonosulunk is azokkal a karakterekkel, akik egyébként már régen nincsenek is ott a képen.
A szoba mint az emlékeink hordozója, őrzője
Takács Szilvia Anyukám szülői háza hat pirogránit domborművét egy animáció egészíti ki. A reliefek egy narratívává állnak össze.
Egy olyan ház történetét mesélik el, amely az erdőben áll, és fokozatosan benő a növényzet. Hasonló történik az animáción is: itt a színes, mozgó ábrákon tűnik el az épület a burjánzó természet mögött. Az ember által épített, alkotott dolgok felett eljár az idő, éppúgy, ahogy az emlékeink con tempo módosulnak, átalakulnak és eltűnnek.
A szoba, amelyből ki lehet törni
Szőcs Miklós TUI Ophelisk – Út a magasba című szobrában az eredendő erény sugarának felfelé irányuló, fénybeli útja ölt testet. Az út egy magasabb létállapothoz, a Belső Ember várához vezet. Ez a mű szól a földi kötöttségek alól való felszabadulásról, a test börtönéből való kiszabadulásból és a személyiségünket korlátozó szorongások és frusztrációk eltörléséről is. Azt hirdeti: mégis van remény.
A kiállítás szeptember 27-ig látogatható.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond.
A nyitóképen Szőcs Miklós TUI című szobra.
