Szokolay Sándornak a Margit, a hazának szentelt áldozat című misztériumoperája látható szeptember 8-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

A nagyszabású operaelőadás célja méltó módon megemlékezni a domonkos rend magyarországi letelepedésének 800. évfordulójáról és a szerző születésének 90. évfordulójáról.    

A címszerepet Horti Lilla énekli, valamint fellép mások
mellett Németh Judit, Wiedemann Bernadett és Fodor Bernadett. Közreműködik a
Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus Debrecen.   

A produkció művészeti tanácsadója a Kossuth- és Liszt-díjas Kovács János, karmestere pedig Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója. A produkcióhoz zenei tanácsadóként csatlakozott Bátor Tamás operaénekes, a Müpa koprodukciós igazgatója, aki Béla király szerepét is énekli majd ebben a rendezésben éppen úgy, mint a Szokolay-mű 1995-ös bemutatóján. Az előadás rendezője Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója.      

A középkori Margit-legenda alapján készült zenei alkotás a színpadon egyesíti a szerző 1990-es évekbeli műveinek két fő irányát: tematikája egyszerre szakrális és magyar.

A misztériumopera címszereplője Árpád-házi Szent Margit, akit édesapja, IV. Béla felajánlott Istennek, ha megmenti az országát a tatároktól. A főhős vállalja a még születése előtt neki szánt küldetést. Az operában annak az útnak állomásait követhetjük végig, amelyen a domonkos rendi apáca, Margit áldozata beteljesedik.

Az 1995. december 21-én az Erkel Színházban bemutatott kétfelvonásos opera szövegkönyvét Nemeskürty István írta Ráskai Lea Margit-legendája alapján. A mű megjeleníti a domonkos rend lelkiségének tartóoszlopait, a világosság és az igazság hirdetését is. 

A tervek szerint a produkció a budapesti bemutatót követően útjára indulhat a fővároson kívül vidéki és határon túli turnékra is.

Fotó forrása: Magyar Állami Operaház