Az idei vendégfellépők között szerepel a veszprémi Kabóca Bábszínház, a pécsi Bóbita Bábszínház, valamint az Aranyszamár és az Alela Színház.

Fabók Mancsi Bábszínháza A háromágú tölgyfa tündére című produkciót, Écsi Gyöngyi és a szlovákiai Árgyélus Meseszínház pedig Szőlőszem Kálmán történetét hozza el a fesztiválra.

A házigazda Kolibri Színház a Mi újság? című előadással várja az óvodás korú nézőket, míg a KIMI-Kolibri Stúdió növendékei a Bikkmakk, egy kiskutya kalandjai című produkcióval készülnek.

Az előadások között, a korábbi évekhez hasonlóan, a Kolibri Harsona Quartett játszik, a színház bejáratánál pedig a Vitéz László Automata teljesíti a gyerekek kívánságait.

Az esemény házigazdái a társulat belső művészeti elismeréseit az évad végén elnyerő színművészek: Nyirkó Krisztina, az idei évad Kolibri Hölgye és Krausz Gábor, a Kolibri Úr.

A fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik bábművész köré szervezik, aki egyben a fesztivál és a társulat egyik alapítója.

A Kemény Henrik által megteremtett vásári bábjátékos hagyomány ezúttal a kaposvári BábSzínTér Vitéz László meséjében elevenedik meg. Az idén is átadják a Kemény Henrik alapította Michel Indali-díjat, amelyet minden évben a műfaj egy-egy kiemelkedő képviselője érdemel ki.

A fesztiválzáró szakmai beszélgetést Szűcs Katalin Ágnes kritikus vezeti. A Kolibri Fesztivállal egy időben már megvásárolhatók az új évad előadásaira szóló jegyek és bérletek.

Az idén 30 éves fennállást ünneplő Kolibri Színház az idei évadban öt új bemutatóval készül, és az elmaradt premiereket is megtartja.

Nyitókép forrása: Kolibri Színház