Szombattól látogatható a Munkácsy Most kiállítás Szarvason

Egyéb

Szarvasra hét olyan kép érkezik Pákh Imre műgyűjtő Munkácsy-kollekciójából, amelyeket eddig nem lehetett látni máshol.

Szombaton nyílik meg a Munkácsy Most kiállítás a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban. Szarvas történelmének legnagyobb szabású kiállítása szeptember 10-ig lesz látogatható úgy, hogy félidőben kicserélik a képek felét, így a három hónap alatt összesen 75 alkotást tekinthetnek meg az érdeklődők.

A tárlatot félidőben frissítik, az első szakasz június 3-tól július 17-ig, a második július 22-től szeptember 10-ig látogatható. Az első periódusban 53 képet láthatnak a látogatók két kiállítóteremben, a képcserét követően 32 kép a múzeumban marad és újabb 22 festmény érkezik. A még be nem mutatott hét kép közül öt az első, egy a második időszakban lesz megtekinthető, egy pedig az állandó szekcióban kap helyet.

A festményeken kívül egyedi grafikai lapok, albumok, rajzvázlatok is megtalálhatók a kiállítási anyagban. Az ifjúkori rajzoktól kezdve a kiforrott alkotásokon, portrékon, a barbizoni iskola ihlette tájképeken, szalonképeken át a kései művekig végigkísérhető Munkácsy Mihály különleges művészete.

Olyan világhírű művek is láthatók lesznek a szarvasi múzeumban, mint az Ásító inas egész alakos változata, vagy a Krisztus Pilátus előtt vázlata.

Boros Judit művészettörténész, a kiállítás kurátora a festmények Szarvasra érkezésekor elmondta, Munkácsy nem tematikusan festett. Festményein gazdag látványvilággal örökítette meg a hétköznapi jeleneteket. Művészetével kapcsolatban szeretik kiemelni a magyarságát kifejező festményeket, de ezek csak a korai képeiben követhetők nyomon, később már csak szórványosan. „Nem az a lényeg, hogy mit csinálnak a festményen megjelenő emberek, hanem a látvány: a zöldek, a fehérek, a pirosak, a sárgák, és az, hogy ezeket hogyan, milyen részletgazdagon kombinálja Munkácsy” – fogalmazott.

A kiállításnak a tervek szerint minden hónapban lesz kísérőrendezvénye, például szubjektív tárlatvezetések, gasztronómiai napok, előadások, „ezáltal a kiállítás egyszerre nyújt kulturális, turisztikai és művészeti élményt”– mondta Roszik Zoltán múzeumigazgató.

A kiállítás része a Szarvas 300 egyéves programsorozatnak, amellyel a város újratelepítésének háromszázadik évfordulóját ünneplik. Emellett segíti, hogy a vízi színház előadásaival együtt délutánra és késő estére is tudnak programot biztosítani a városba látogatóknak. A színház előadásaira váltott jegyekkel a tárlat kedvezményesen tekinthető meg.

A képen az Ásító inas. Forrás: Pécsma