Borisz Gromov főparancsnok volt a 115 000 fős afganisztáni szovjet hadserege utolsó katonája, aki áthaladt az Amu-darja-határfolyó hídján. Ezzel befejeződött a Szovjetunió kilenc éve tartó katonai intervenciója. Csapatainak afganisztáni kivonásával a szovjet kormány eleget tett az 1988 áprilisában szerződésben vállalt kötelezettségeinek. Mialatt Gromov a szovjet inváziót `internacionalista kötelességnek` nevezte, és ezzel az 1979. decemberi bevonulás igazolását ismételte meg, addig a Szovjetunióban már többen nyíltan is bírálták az afganisztáni bevonulást, így Mihail Gorbacsov pártvezető is a Szovjetunió `régi bűnei` közé sorolta. 1979 óta 14 000 szovjet katona esett el Afganisztánba, több mint 30 000 megsebesült, illetve nyomorékként tért vissza hazájába. A polgárháború ezután tisztán afgán konfliktusként folytatódik, de az USA és a Szovjetunió katonailag továbbra is támogatja a szemben álló erőket. A harc mindenekelőtt a civil lakosságot sújtja. Különböző források szerint kb. 1-1,5 millió afgán halt meg eddig. Kb. 5 millióan - ami a lakosságnak több mint egynegyedét jelenti - menekültek Pakisztánba és Iránba. Meglepetést keltett, hogy Mohammad Nadzsibullah államfő kormánya a szovjet csapatok kivonása után is hatalmon tudott maradni. A moszlim ellenállás harcosai márciusban sikertelenül ostromolták meg Jalálábádot, és nem sikerült ellenkormányt létrehozniuk. A főváros, Kabul ostroma is eredménytelen volt, amit 15 nagyobb moszlim ellenállási szervezet megosztottságával magyaráznak. E csoportok a legkülönbözőbb - az alkotmányos monarchia visszaállítási egészen egy iráni mintájú iszlám köztársaság létrehozásáig terjedő - elképzelésekkel rendelkeznek a háború utáni Afganisztánról. A "Lityeraturnaja Gazeta" afganisztáni irodalmi riportja végén fekete keretben ez a két adat szerepel: "csaknem 15 000 halott, csaknem 37 000 nyomorék. Lezártuk-e a számlát a háborúban?"
