A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját.

Május 1-jén 13 órától a Vígszínház alagsori büféjében két színháztörténeti könyv bemutatójára várják az érdeklődőket. Illyés Ákos, a színház főmérnökének szerkesztésében A Vígszínház 125 éves épületének története címmel megjelent kiadvány archív fotókkal, eredeti építész- és látványtervekkel, a színház régi iratainak segítségével vezet végig a színház alapításának ötletétől az épület tervezési elképzelésein át, az építésen, a megnyitáson és az azt követő évtizedeken keresztül egészen napjainkig. Megismerhetjük a mai közönség által már nem látható eredeti épületrészleteket, betekintést nyerhetünk a kulisszák mögötti életbe és abba is, milyen lehetett a Vígszínház belső élete több mint száz évvel ezelőtt.

A Fesztbaum Béla és Gellért-Robinik Péter szerkesztésében megjelenő A Vígszínház 25 éve (1996–2021) című színházi album egy régi hagyomány folytatása. A Vígszínház ugyanis időről időre megjelentet egy összefoglaló kiadványt, amely igyekszik egy kötetbe sűríteni, és fényképek segítségével felidézni az áttekinteni kívánt időszak művészeti eseményeit, társulati és egyéni teljesítményeit, ébren tartani a törékeny színházi emlékezetet és továbbírni a színház 1896. május elsején kezdődött történetét.  A könyvbemutatókon Fesztbaum Béla, Illyés Ákos, Radnóti Zsuzsa és Rudolf Péter beszélgetnek.

A Ditrói Mór utcában 14 órától várják az érdeklődőket, hogy a társulat és a közönség együtt ünnepelhesse meg a Vígszínház 127. születésnapját.

Rudolf Péter igazgató 15 órától ismerteti a következő évad bemutatóit, majd többek között olyan előadásokból hallgathatnak meg részleteket, mint a 80 nap alatt a Föld körül, A nagy Gatsby, A dzsungel könyve, A padlás és A Pál utcai fiúk, valamint a társulat néhány tagja meglepetés dalokkal is készül.  A délután folyamán dedikálások, plakát- és könyvárusítás, szelfigép és gyereksarok színesítik az eseménysorozatot, és kedvezményes jegy- és bérletvásárlásra is lehetőséget biztosítanak.

A társulat a Vígmajális program záróakkordjaként a nagysikerű Víg125 koncertsorozat különkiadásával zenés időutazásra hívja közönségét a Vígszínházban.

Megszámlálhatatlan nagyszerű és népszerű dal született ugyanis a csodás Budapestről. Ki ne hallott volna már dalban mesélni a vén Budai hársfákról, a pesti nőkről, a holdas éjről a Dunán, a Ligetről, a Józsefvárosról, vagy akár arról a bizonyos Duna-parti csónakházról. Ezek a slágerek megörökítik fővárosunk hajdani lakóinak hétköznapjait, örömeit, bánatait, hangulatait, életük apró eseményeit, és hát ebből is áll egy város története, nemcsak nagy történelmi fordulópontokból.

A Budapest 150. és a Vígszínház 127. születésnapját ünneplő koncerten Fesztbaum Béla rendezésében a régi Pest-Buda megidézésétől ismert és újra felfedezett dalok szárnyán végigrepülünk a város és a Vígszínház közös történetén többek között olyan nagyszerű szerzők közreműködésével, mint Kálmán Imre, Zerkovitz Béla, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Presser Gábor, hogy aztán Cseh Tamás Budapestjét érintve megérkezzünk a Grundra.

Fotü: Juhász Éva