Egy leszbikus pár egy tizenöt éves fiút és egy tizennyolc éves lányt nevel. A gyerekek elhatározzák, hogy felkeresik biológiai apjukat, azaz a spermadonort, aki annak idején elvitathatatlan érdemeket szerzett a születésük elősegítésében. A férfi megjelenésével a család élete megbillen kissé ? de nem kizárólag a donor miatt; a két nő amúgy is afféle életközepi válságon megy át, a kapcsolatuknak nem kell sok, hogy mélypontra jusson. A gyerekek pedig kamaszok, és ez magában is elég lenne ? de a lány a nyár végén ráadásul bentlakásos kollégiumba is költözik.
A gyerekek jól vannak-ból viszont hiányzik minden olyan leegyszerűsítés, ami lehetőséget adna az automatikus, gondolkodás nélküli befogadásra. Semmi nem fekete-fehér: bár erősen eltér a két anya gyereknevelési ideálképe, még sincs jó megoldás és rossz megoldás. Az ?apa? figurája sem ítélhető meg egyértelműen, hiszen gyökeresen máshogy hat a személyisége a család mind a négy tagjára; és még az sem egyértelmű, hogy számít-e egyáltalán a mínusz kétszáz fokon fagyasztott sperma az ismerkedésben, azaz rokonná válik-e tőle a gazdája, vagy legfeljebb egy különleges baráttá. Minden úgy megy, ahogy az életben, és épp ettől az ismerősségtől lesz bensőséges a film: a házastársi válság nem jár feltétlenül hatalmas balhékkal, a kamasz megváltozó viszonya a szülőhöz lehet, hogy csak egy ölelés elmaradásában mutatkozik meg, és lehet, hogy még akkor is van két ember között nézőpontkülönbség, ha egyébként szeretik egymást. Ez adja a film helyzetkomikumra épülő, jó humorának forrását is: a váratlan dolgokra adott suta válaszokon, a kamasz esetlen önállósodási kísérletein, az egymáshoz való közeledés nehézkességén nevetünk.
Nem igaz viszont teljesen, hogy a fentiek nélkül a film felejthető lenne ? hiszen mindennek az alapja mégiscsak a leszbikus viszony, a kétanyás családmodell. Sok hasonló film beéri annyival, hogy egy sokszor hallott történetet elmond újra egy meleg pár főszereplésével, és ez a kicsi és mégis nagy különbség magában el is viszi a filmet ? A gyerekek jól vannak viszont egyedi, érzékeny látásmódja miatt hetero szülőkkel sem lenne untig ismert történet. Szinte nem is tűnik fel a különbség: Lisa Cholodenko túllép a melegfilmek állandó vesszőparipáján, a társadalmi viszonyokon. Szóba se kerül, hogy bárki alsóbbrendűnek, nem helyénvalónak tartaná a két nő viszonyát, nincs kirekesztés és nincs homofóbia. A leszbikusok itt egy ideális világban élnek, ez egyszer ők is egyenlők lehetnek a hetero párokkal ? Cholodenko nem hallgatja el a hibáikat, viszont nem is tesz a meglévőkhöz újakat pusztán a problémafelvetés kedvéért. Mondják, hogy az a tolerancia legmagasabb foka, ha észre sem vesszük a különbséget ? A gyerekek jól vannak e felé tesz egy lépést. (Hacsak a cím nem állásfoglalás. Lehetséges olvasata szerint üzenet a meleg párok gyerekvállalását bírálók számára: a kölykökkel nincs gond, legfeljebb a szülők azok, akikért aggódni kell.)
A hitelesség nem csak a történetre, a színészekre is igaz ? Annette Bening és Julianne Moore brillíroznak: épp olyan megkapóan játszanak súlyos válságba jutott nőt, mint szerelmes gerlepárt, a gyereknevelésben görcsösen teljesíteni akaró szülőket, mint a szexuális életüket felturbózni kívánó házaspárt. Mindketten remekül játsszák, hogy megértik azt a szerepet, amelyhez a másik ragaszkodik, noha valójában egyik sem tudna olyan lenni, mint a másik: Bening szigorú orvos komoly elvekkel és szabályokkal, Moore pedig laza, hippis felnőtt fruska. A nehezebb feladat Beningnek jutott; neki kell szembenéznie az életében követett szerepe kudarcával és egy komoly árulással ? tanítani való, ahogy az arcán pontosan látszik, hogy egyetlen perc csöndje, egy családi vacsora alatt ezernyi fontos kérdés és nehéz válasz fut végig az agyán.
A gyerekek jól vannak üdítő színfoltja a filmes palettának, nem éri meg kihagyni ? ha már egyáltalán bemutatták. Mert ez nagy szó: noha a homoszexualitás társadalmi megítélésének gyors változása szinte korlátlan lehetőséget ad a filmeseknek, s ők ezt ki is használják, a konzervatív hazai mozik a legritkább esetben adnak betekintést e szcénába. Az utóbbi néhány év két kiemelkedő darabját, a Sheltert (Oltalom) és az A single mant (Egy egyedülálló ember) sem mutatták be még úgy sem, hogy utóbbiban Colin Firth játszott megrázóan jól egy Oscar-jelölést érő főszerepet, s Julianne Moore volt mellette a másodhegedűs. A gyerekek jól vannak négy Oscar-jelölésig vitte ? ez már az itthoni ingerküszöböt is megugrotta. Szerencsére.
