Amikor közel egy éve a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ÚjMűhely Galéria néven újranyitotta a legendás szentendrei műhelyt, akkor egyetlen célkitűzése volt: népszerűsíteni a szentendrei művészeti hagyományt, kiemelt figyelmet fordítani a szentendrei művészetre és művészekre – fogalmazott Tardy-Molnár Anna, a MANK ügyvezetője.

A most megnyílt tárlat egy fontos szentendrei alkotó életművének másik felét tárja a nagyközönség elé, hiszen Szuromi Imre művészetét, életművét őrzik az utcák, azok házak, amelyek az ő keze nyomán születtek, a mostani kiállítás azonban „a nagy törést követően ezúttal nem házat, hanem hidat épít a lelkünkig” – emelte ki Tardy-Molnár Anna.  

Tardy-Molnár Anna

Az absztrakt piktúrának – ha nem akar puszta dekoráció maradni – mindenképpen spirituálissá kell válnia – kezdte megnyitó beszédét Sulyok Miklós művészettörténész. Szuromi Imre absztrakciója szintén spirituális jellegű, ugyanakkor a szentendrei festészet hatása alatt áll, s így elkerülhetetlenül konstruktív karakterű is.

Sulyok Miklós

Itt kiállított képeinek közös jellegzetessége, hogy szinte mindegyiken a fejformaként is felfogható oválisból indul ki, vagy oda érkezik meg. Majd’ minden képen van valamiféle hasadás, hasítás, s talán épp az itt kiállított kis méretű képeit egyszerre tekintve ismerhető fel ez a kompozíciós sajátosság. A fejalakzatot ugyanakkor konfliktusos formák tagolják, amelyek azonban valamiképp mégis egységgé összeálló szerkezetbe rendeződnek, s ebből ered képeinek feszültsége.

„A hasadásnak nevezett formai mozzanatot én a kereszt öntudatlan metaforájának látom” – mondta Sulyok Miklós. Olykor persze Szuromi Imre képein a tényleges kereszt-forma is felbukkan, sőt a hasadás – paradox módon – sokszor felnyílásként vagy behatolásként is megmutatkozik, s mindebből olyan absztrakció jön létre, amely a Hamvas Béla-i tremendum fogalmával rokon, vagyis maga a kép működik, és szólítja meg a nézőt. Szuromi nem a természeti formákat, hanem a lélek formáit keresi. Az alkotónál a töredezettség a formák belső tulajdonsága, amelyek azonban a kép egészében renddé simulnak össze. A tárlaton is kiállított két nagyméretű festménye Szuromi Imre monumentalitás iránti különös érzékenységét mutatják. E képei részekből állnak, de a „sorolásból” új egység jön létre.

Absztrakt festészetét a vízióból következő formaképzési kényszer jellemzi, és a képfelületét a nagy formák mellett mindig apró motívumok, vonalkázások, cseppek is kitöltik.

Művészetének szakralitáshoz való viszonya kapcsán Sulyok kiemelte, hogy – akárcsak Pilinszky János vagy Ottlik Géza – az evangéliumot írja, festi egész életében. „Szuromi Imre festészete bizonyítja, hogy a művészet ma sem csak az illusztráció szerepét töltheti be a vallás vonatkozásában.”

Az 1948-ban született Szuromi Imre szentendrei festészeti hagyományokat folytató művészetében az építészeti motívumok és a táj kölcsönhatásában megjelenő ember játssza a főszerepet, akinek személyes sorsa ezer szálon összefügg környezetével, a világgal, amelybe született, és amelyet maga körül épít – írja az alkotót bemutatva Schneller János művészettörténész, a kiállítás kurátora. Képein a testek, az épületek és a táj elemei egybefüggő, képzelt terekké alakulnak, melyek folyamatosan változó, mégis jól azonosítható látásmódjukkal végigkísérik több évtizedes festészetét. „Erre utalva művészetét nevezhetjük akár architektonikus szimbolizmusnak is.”

Képi világát állandóan alakuló, stilárisan mégis egységes, visszatérő motívumokból építi, melyek a nagy teremtő elődök hatását sosem titkolják: Vajda Lajos szimbolizmusa és transzparens formái, Kondor Béla modern-mitikus figurái, Deim Pál áramló terei éppúgy hatnak képein, mint az általa is formált szentendrei építészet jellegzetes formavilága.

A kiállítás bizonyos szempontból retrospektívnek is tekinthető, hiszen több mint egy évtized képei közül válogatott. A legkorábbi, 2007-2008-as, nagyméretű alkotások (Kincskeresők, Bábel) innen nézve akár egy korszak lezárásának, összegzésnek is tekinthetők, melyek a törést, azaz Szuromi 2009-es betegségét megelőzően születtek, míg a legfrissebb művek (Beteg Jézus, Belső táj) a gyógyulás folyamatából visszatekintő, immár gyógyítói szolgálatot is végző művész tapasztalatait felhasználva, 2018-2019-ben készültek.

A címadás egyszerre utal a törést okozó traumára, és az ebből való lassú – ténylegesen az építkezéshez hasonlítható – gyógyulásra, de arra az általános törtség-, hiányosság-, illetve betegségérzetre is, amely emberi voltunkból fakadóan belénk van kódolva, és amelyből csak folyamatos építkezés, erőfeszítés révén tudunk gyógyulni. A törés és az építkezés az eltolt síkok, az összecsúszott transzparens terek, és a különböző nézőpontok szimultán jelenlétében képileg is megjelenik Szuromi festményein, amelyek nem csak a küzdelem tanújelei, de bizonyos estekben a gyógyulás elősegítői is.

A kiállításon az elmúlt két év sorozatainak bemutatására helyezték a hangsúlyt, melyek jól tagolt egységeket képeznek a kiállítóterében. A sorozatcímek leggyakrabban bibliai jellegűek, a keresztény hagyományra és a krisztusi tanításokra utalnak. Ezek az címadások (a bibliai tematika, a keresztény hagyomány és a jézusi tanítás) azonban soha nem illusztratív vagy narratív műveket takarnak, hanem személyes történeteken átszűrt, egzisztenciális mélységeket érintő, megélt, kiérlelt kompozíciókat rejtenek.

A gyakran titokzatos, sűrű látvány megfejtésre vár, miközben lehetőséget kínál a befogadónak az elmélyülésre. Mivel a kompozíciók nem kapcsolódnak közvetlenül a keresztény ikonográfia sémáihoz – sokkal inkább a szentendrei festészet képi világához, és persze Szuromi képzeletvilágához –, sosem válnak üres frázissá vagy puszta maníros formává.

A Törés és építkezés című tárlat március 1-ig látható a szentendrei Fő téren található ÚjMűhely Galériában.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond