„Kamaszkorom óta mindig az a cél lebegett a szemem előtt, hogy filmrendező legyek. Viszonylag idősen, 27-28 évesen kerültem be az egyetemre, de utólag nem bánom, mert annyi idősen sokkal tudatosabb voltam mint előtte” – idézte fel az MTI-nek a rendező, aki rögtön az érettségi után is próbálkozott ugyan a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, de akkor a sikertelen felvételi után végül a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem médiadizájn szakán szerzett diplomát.
„Akkoriban keresgéltem még a helyem. Ugyan több kiállításon szerepeltem, de azok a munkáim is inkább már a mozgóképekről szóltak” – hangsúlyozta. Pár évig Hollandiában tanult és dolgozott, videó- és grafikai anyagokat készített a Space alternatív holland–magyar színháznak. Majd visszatért Magyarországra, mert rájött, hogy a narratív történetmesélést az anyanyelvén tudja a legjobban művelni.
Készített dokumentumfilmet roma fiúról, punkzenész és kislánya kapcsolatáról, de Arany János egyik balladáját is feldolgozta.
Témáit legtöbbször hétköznapi események inspirálják. Történeteihez sok szálon kötődik, ugyanakkor mindig keres valami olyan formát, amely kicsit elemel a valóságtól. Szerinte sokkal jobban lehet lefesteni a valóságot, ha egy kicsit el van csavarva, ehhez elengedhetetlen a humor, amely nélkülözhetetlen számára.
Felidézte, hogy már korábban is jelentkezett a Nemzeti Filmintézet (NFI) pályakezdő filmeseket támogató Inkubátor Programjába, és habár filmterve a legjobb tíz közé került, gyártási támogatást végül nem nyert. Most készülő, Cicaverzum című filmje viszont megkapta a támogatást. Az NFI-nek köszönhetően fejlesztették a forgatókönyvet, amelyet Kemény Zsófival közösen írtak.
A filmben Fáninak, egy harmincas lánynak, aki már rég
lemondott arról, hogy szerelmes legyen, egy napon egy fekete macska kezd el
udvarolni. Fáni hiába sikeres építész, szíve mélyén mégis megmaradt kislánynak,
ezért bedől a macsó Macskának, annak ellenére, hogy a kandúr hangját csakis ő
hallja.
„Az ötlet onnan jött,
hogy egy barátom, akinek van egy macskája, egyszer elsütötte azt a poént, hogy
ameddig ő lemegy a boltba, addig a macskája elkezd nekem udvarolni. Közben
nagyon viccesen utánozta a hangját, hogy miket fog nekem mondani a macska” – magyarázta,
majd kiemelte, hogy egy olyan szerelmi háromszög történetét képzelte el,
amelyben a macska udvarol a nőnek a férfi helyett, amikor az nincs ott.
A Cicaverzum kicsit elemelt, abszurd világban játszódik, ugyanakkor realisztikus keretek között – tette hozzá.
Mint mondta, a film forgatása nagy vállalás volt, főleg a macska miatt, a vele való munka jócskán lassította a folyamatokat. Három macskával dolgoztak együtt, attól függően, hogy éppen milyen jelenetet forgattak: mindegyiknek más volt a habitusa, az egyik nyugodt volt, a másik játékosabb.
A forgatást alapos munka előzte meg. M. Deák Kristóf operatőrrel előre felsnittelték a jeleneteket, nagy részét a filmnek végigfotózták a helyszíneken. „Kristóf ráérzett arra a víziómra, hogy a humort a vizualitásban is szeretném megjeleníteni” – emelte ki.
Már a forgatás alatt fűzte össze a jelenteket Érdi Zsófia vágó. A rendező, akszerint az utómunka bő fél évet vesz igénybe. Sok trükköt alkalmaznak, de hangsúlyos szerepet játszik a zene is, amely Czitrom Ádámhoz kötődik.
A Cicaverzum főszerepét Törőcsik Franciska alakítja, aki korábban epizódszereplőként tűnt fel Szeleczki Rozália Mióta velem jár című rövidfilmjében, az Arany János balladáját feldolgozó Rozgonyiékban pedig a főszereplőt alakította. Mint a rendező megjegyezte, azóta tervezi, hogy újra Törőcsik Franciskával forgat, Fáni karakterét a kezdetektől fogva rá igazították Kemény Zsófival.
Fáni élete egyik nagy traumája, hogy elveszítette az apját, ezért nehezen tud kapcsolódni a férfiakhoz, legalábbis nem találja az igaz szerelmet – jellemezte karakterét Törőcsik Franciska. „Talán attól, hogy nincs tétje, mint egy igazi kapcsolatnak, a macskával való viszonyába sokkal jobban bele tud feledkezni. Szerintem a macska valóban beszél, nem az a koncepció, hogy Fáni megőrült, de majd mindenkinek mást fog ez jelenteni” – magyarázta.
A macska gazdáját Polgár Csaba játssza, a macska Patkós Márton hangján szólal meg. A Cicaverzum producere Iványi Petra (FOMO, Látom, amit látsz), a mellékszerepekben többek között Udvaros Dorottya, Csobot Adél, Alföldi Róbert, Martin Márta, Tordai Teri, Blahó Gergő és Kiss Tibi zenész is feltűnik.
Nyitókép: Szeleczki Rozália (balra) a Cicaverzum forgatásán, fotó: Lupa Pictures/Glódi Balázs