Kispróza, regény, történelmi dokumentumkötet
Udvardy Zoltán grafomán. Nem vélemény ez, leíró jellegű megállapítás, amelynek valóságát maga a szerző sem vitatja. Tulajdonképpen így vált íróvá, tudniillik amikor megszakította újságírói tevékenységét, s lett pártfogó felügyelő, a mondatok-szavak-bekezdések csak fogalmazódtak tovább, ott belül. Mígnem klaviatúrához űzték, hogy megírja a 12 elgépelt oldal című novelláskötete elbeszéléseit. Néhány évre rá pedig regénnyel jött ki: Izgatás Babylonban. Már újfent újságíró, amikor dokumentumfilmezésbe csöppent, társrendezőként jegyezve a Népirtás Pozsonyligetfalun mozit, ami 2021-ben elvitte a Magyar Mozgókép Fesztivál fődíját. A csehszlovák kitelepítésről, magyar genocídiumról szóló történet – amit 1997-ben mesélt el neki egy szemtanú – szétfeszítette a mozgókép időkeretét, a munkát folytatva megalkotta a Sóval hintették be: Pozsonyligetfalu – egy népirtás története oknyomozó dokumentumkötetét.
Szóval akad itt minden a megrázó tényirodalomtól, a népirtás borzalmainak emlékeitől, a posztkommunizmust saját élményeiből szürrealista, félálomszerű stílusban felidéző szövegtől kezdve a groteszk szilánkokig és nyelvi humorig.
Örkény és szürrealizmus
A kötet felütése egy, a szerző kortársától, írótársától, Wirth Imrétől vett idézet: „Szavaim tiszták legyenek, mint a gyémánttollú sirály.” Merész vállalás, ha az olvasó emlékezetébe vési az ígéretet, majd úgy rágja át magát az elbeszéléseken, netán rajtacsípi Udvardy Zoltánt nem gyémánttisztaságú szavain. Ám a második-harmadik novella elfeledteti a mottót, behúz az író világa.
Ha már a groteszk jelzőt felemlegettem, akad egy örkényi vonulat a szövegekben. Mindjárt a címadó írás befejezése, a banánhéjat denevérnek néző járókelő, pontosabban a denevért banánhéjnak vélő állatbefogók az elsuhanó banánhéjjal. Ebbe a sorba tartozik a Replika, amely rengeteg dialóggal meséli el a megduplázódó, majd triplázódó író esetét.
A karcolatok, mint az Egy közvitához, vélhetően valós eseményeket elevenít fel, egy szerencsés kimenetelű balatoni kalandot, a családi nyaralás legelején. Miként nagyon is valós Udvardy mester kutyaszeretete. A Szeretek veled játszani egy eb szemszögéből figyeli gazdáját, az öngyilkos anyukát. „Azt hiszik az emberek, mi nem értjük az ő beszédüket. Pedig sok mindent értünk belőle… Mi, kutyák nem beszélünk sokat. Mert kevés szó van, ami jó illatú.” Megvallom, én szintén valami hasonlót olvasok ki a kutyám tekintetéből. A szerző valódi szakértő, tudniillik kutyamentő, örökbefogadó, családtagjaival egyetemben.
A filmszerű jelenetezés sem idegen az írótól, ekképpen beszél a Sarlós Boldogasszony-ünnepi napkihunyás a világvége előtti nyolc percről, Nyolc percben címmel.
Akadnak szereplők, akik novelláról novellára rendre feltűnnek: hatalmas termetű, hájas, nagy fejű, kopaszodó férfiak. „Ormótlan végtagjai, idomtalan feje szinte eltűnnek az egész estét betöltő hastenger hullámzása mellett, ahogy számítógéptornya és irathalmaza ikertornyai között, székén hátradőlve levegő után kapkod. Kiss Adag tulajdonképpen egyetlen has a lábától a feje búbjáig.” Így ír a Kiss Adag nyaralban.
Udvardy Zoltán szürrealizmusa titokzatos, folyamatosan értjük meg a történéseket, a helyszínek, az idők egymásba folynak, egymás mellé hozva idegeneket, távoli helyeket, a belső monológok, dialógok, leírások pedig összekeverednek. Mindez, mintegy a kötet esszenciája, egyszerre szerepel a Makó–Jeruzsálem expresszen című, hosszabb elbeszélésben.
Jézus Krisztus Miskolcon
Nem egyedülálló a keresztény téma a kötetben, megjelenik maga az Úristen hétköznapi alakban (Az ismert szobrász), Szent Péter (Szia, uram), az elkerülhetetlen vég (A halál angyala) és Jézus, a fentebb említett Makó-Jeruzsálem expresszenben.
Udvardy Zoltán képes pár szóval, jelzővel pompás hangulatot festeni, itt például, ahogy főszereplője, a Megváltó rója a címbéli szerelvény folyosóját: „homályos mennyezeti lámpák fényében, a dohányzókocsi füsttel márványerezett levegőjén át”.
Abszurditás, groteszk, szürrealizmus, filmszerű szerkesztés, ahogy Jézus Krisztus Miskolcon, szocreál közegben, kilép porhüvelyéből, a történet több síkja összemosódva kanyarodik vissza és vissza, és kanyarodnak egymásba.
„Tiszai pályaudvar, Miskolc. Különös, kocka alakú épületek a távolban. Kövezett úton néhány elmés szerkezettel gyártott szekér robog lovak nélkül a város belsőbb részei felé. Szombat van: ez lenne a Pokol? Rögvest ezután a harmadnap következik, ezt bizonyosan tudta, és meg is kezdte annak rendje s módja szerint az alászállást, hiszen írva van, hogy száll alá poklokra, s ennek még a harmadnap előtt meg kell történni. Legyen hát, aminek meg kell lennie.”
A szerző két novelláskötete, valamint regénye markáns stílusegységet mutat. Bár bonyolultnak tetszhet elbeszélésmódja, amelyet szarkasztikus nyelvi rafinériákkal színesít, Udvardy Zoltán olvasmányos munkák írója. Ráadásnak felvetései, gondolatai tovább munkálnak bennünk, hogy jóval elolvasásukat követően még mindig előhozza őket az emlékezet.
Udvardy Zoltán: Egy denevér szakszerű befogása – Novellák, jegyzetek, karcolatok (Írott Szó Alapítvány, 2024)
