Mi a jó és mi a rossz? Honnan származnak és hogyan lehet különbséget tenni e két – az egész emberiséget meghatározó – fogalom között? „Az ember folyton azért küzd, hogy felülmúlja önmagát” – mondja ki az egyik legfontosabb életigazságot Cicelle, A hetedik égbolt macskája, aki nem mellesleg a holdon él. Viola Szandra a Hajnal öröksége sorozatának második részében, a valóság és a népi misztikum egymásba kapaszkodó, egymást átszövő hálójában egyszerre érthetjük meg, mit jelenthet egy fiatal iskolás számára a kalandvágy és a matematikaóra keserűsége, ugyanakkor megismerhetjük a népi hitvilág azon eszköztárát is, ami – s bár a szerző még nagyobb varázspalást mögé bújtatja – az önmagunk felismerésének, megértésének az útjává válhat. Na de mi lehet a fiatalság valódi rákfenéje?
A hetedik égbolt főhőse, Hajnal – főleg kamaszkorának köszönhetően – lavírozik még aközött, ami a dühöt, a haragot kiváltó erőt és a jó cselekedeteket egymástól megkülönbözteti. Hogyan legyen ő jó ember, ha a legjobb barátnője képtelen megérteni – különben a barátnője szempontjából – a megérthetetlent? Viola Szandra célközönsége ugyan a tizenéves korosztály, a könyvben felvetett bizonyos kérdések és teóriák örökérvényűek, és így az idősebbeknek is akad bőven gondolkodnivaló.
A történet a nevéből is adódóan különös helyszínen, Piliscsudán (és persze egy földön túli univerzumban) játszódik. Itt talán bármi megtörténhet, még az is, hogy fityfenékkel és fészkes fenékkel kell felvenni a harcot mindazért, hogy végül a jó győzedelmeskedhessen. De mit tud tenni egy fiatal diáklány, aki csupán szórakozni szeretett volna a barátaival vidéken? Öregasszonyok megmentésére pedig nem lehet úgy sietni, ha az ember lánya nem tud révülni, s ha nem tudja, hogy a démonok s azok a bizonyos fenék nemcsak a világfa ágain, de a földön, emberi környezetben is képesek rontani, gonoszságaikkal embereket bántani. A kérdések sokaságával pedig még mindig nem jutottunk el addig a pontig, amikor Hajnal a saját nagyanyai örökségét hagyja hátra azért, hogy barátai életét megmenthesse. Ennek ellenére is mondhatjuk azt, hogy az önfeláldozás, az emberek iránti empátia és segítőkészség Viola Szandra könyvében – hiába gondolnánk – nincs messzemenően eltúlozva, mert a szerző igyekszik a varázsvilágot, a révülést és a gonosz lényeket a hétköznapi, valódi emberekhez köthető tulajdonságokkal és érzelmekkel egyensúlyban tartani.
A hetedik égbolt utolsó oldalain nem lesz minden jó, ahogy lenni szokott a végén. Persze ez már a könyv sorozatiságához tartozó és az érdekfeszítésre szolgáló írói eszköz. És hogy mi lesz Bodomérral és Hajnal elveszített révülési képességével? Reméljük, a következő részben kiderül!
Viola Szandra, A hetedik égbolt, Scolar Kiadó, 2024.