agykutatás

Az Alzheimer-kór kialakulásának okait vizsgálják Szegeden

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával indult, mintegy 108 millió forintos költségvetésű projekt fő célja azonosítani olyan, az emberi agyra jellemző, de az állatokban nem előforduló jelenségeket és sejttípusokat, amelyek szerepet játszhatnak az Alzheimer-kór kialakulásában.

Meglepő felfedezés a skizofréniáról

Olyan, a skizofrénia kialakulásának molekuláris alapjait vizsgáló kutatás indult a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban, amely segítheti a betegek személyre szabott kezelését.

Magyar kutatók hozhatnak megoldást az Alzheimer-kór kezelésére

Az agysejtek térbeli tájékozódásban betöltött szerepét vizsgálják a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének szakemberei, akiknek kutatása hozzájárulhat olyan betegségek jobb megértéséhez és kezeléséhez, mint az Alzheimer-kór, ahol a térbeli tájékozódás és a memória károsodik.

Az agyunk ebben még lenyomja mesterséges intelligenciát

Egy kutatás megmutatta, hogy az agyunk automatikusan felismeri, miként mozoghatunk egy adott környezetben. Az MI ebben még sokkal rosszabbul teljesít.

Miért nem tud mindenki ritmusra tapsolni?

Az emberi agy és a zene ritmusának összhangja régóta foglalkoztatja a kutatókat. Vajon mi segít abban, hogy tartsuk a ritmust, miközben zenélünk vagy táncolunk? Az ELTE PPK kutatói ennek a rejtélynek jártak utána a Scientific Reportsban megjelent legújabb tanulmányukban.

Az agy offline állapota segít az információfeldolgozásban

Habár az ébrenlét és az alvás látszólag egymás ellentétei, valójában nem zárják ki egymást: az éber agy egyes területei időnként az alvásra emlékeztető idegrendszeri aktivitást mutatnak, e jelenség pedig összefüggést mutat az elmerengéssel. Simor Péter és Németh Dezső, az ELTE PPK kutatói nemzetközi kollaborációban vizsgálták az elmerengés és az információfeldolgozás kapcsolatát.

Új információkat tudtak meg az agy egyik fontos részéről magyar kutatók

Fontos sejtcsoportokat határoztak meg az emberi hippokampusz különböző rétegeiben a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) kutatói. Eredményeik olyan betegségek kutatásában bírhatnak nagy jelentőséggel, mint a skizofrénia, az epilepszia és az Alzheimer-kór.

A kutyák segítségével többet tudhatunk meg az öregedésről

Az intelligencia egyik fő alkotóeleme, az úgynevezett g faktor kutyáknál is létezik, és sok jellemzőjében, többek között öregedési mintázatában is hasonlít az emberi g faktorhoz. Ennek vizsgálata így közelebb vihet minket az emberi kogníció szerveződésének, valamint a korral járó kognitív hanyatlás folyamatának megértéséhez.

A figyelemzavarról lesz szó Pécsen az agykutatás hetén

A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, az ADHD lesz a középpontban a március 11. és 15. között zajló agykutatás hetének pécsi rendezvényein – közölte a Pécsi Tudományegyetem az MTI-vel.