Alfons Mucha

Július 24-én történt

„A kicsit szembesítem a naggyal, a halászháló csomóit a csillagokkal, a piacot a halottas szobával, és most valóban mondjunk nagy szavakat: az életet a halállal, és még tovább: a halált a végtelennel” – így nyilatkozott a művészetéről az 1909. július 24-én született Károlyi Amy József Attila-díjas költő, Weöres Sándor felesége egy vele készült interjúban.

Toulouse-Lautrec félbevágott hölgyei óriási feltűnést keltettek

Aki átélné a boldog békeidők hangulatát, vagy híve a szecessziós stílusnak, annak mindenképp érdemes felkeresnie a Magyar Nemzeti Galéria új tárlatát.

Július 14-én történt

Kudlik Júlia újságíró, televíziós műsorvezető, bemondó, a Magyar Televízió örökös tagja 1945-ben ezen a napon születetett. 31 évig vezette a Delta című műsort, műsorvezetője volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály énekversenynek, illetve számos népdal- és népzenei vetélkedőnek. Alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak, számos tévéfesztivál és díjátadó gála háziasszonyaként is láthattuk.

Titkok, báj és izzó lángolás

A kecskeméti Bozsó Gyűjtemény igazgatójával, Lóránd Klárával beszélgettünk az Alfons Mucha-kiállításról.