Alfons Mucha nem tartotta magát az art nouveau képviselőjének, de a 21. századból visszatekintve a szecesszió lobogására, érezzük, hogy a morva képzőművész életműve mégiscsak ezt a korszakot képviseli. Titokzatos női alakjai, akik a képein burjánzó indákhoz hasonlatosan hajladoznak, a kecses báj, az egyedi betűtípus mind ennek a párizsi időszaknak a legjobb alkotásait idézik fel. Életművének legsikeresebb húsz évéről szól a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény Alfons Mucha – a szecesszió vonzásában című kiállítása. Lóránd Klárával, a gyűjtemény igazgatójával beszélgettünk.

„A sors furcsa fintora, hogy mi a szecesszió jelképének tekintjük őt, aki magát szimbolista alkotónak tartotta” – mondta Lóránd Klára. A Bozsó Gyűjtemény igazgatónője nem győzte sorolni, hogy az iparművészet és képzőművészet mennyi terültén hagyta ott Mucha jellegzetes kézjegyét a 19. és a 20. század fordulóján: a párizsi világkiállítás pavilonjától kezdve Sarah Bernhardt ismert plakátjainak, színdarabok jelmezeinek és díszleteinek megtervezéséig, különböző élvezeti cikkek reklámjáig bezárólag alkotott, és ezekben a művekben nem tudta kivonni magát a kor művészi hatása alól. „Kétségtelen, hogy szemléletét meghatározta a misztikum felé hajlás, a szabadkőművesség eszméjével való rokonszenv is, de ez inkább életművének második felében jelenik meg erősen, miután hazatért Csehországba.”

A 19. század végének időszaka a fellendülő fogyasztói kapitalizmus világa. De ekkor nem csak a monumentális városi építkezések indulnak meg. A párizsiak számára kinyílt a világ: kávéházakban, irodalmi szalonokban, színházakban nagy társasági élet zajlik, kiállításokra járnak az emberek. „Ebbe a városba áramlott az új művészet minden olyan figurája, aki érvényesülni akart, irodalmárok, képzőművészek. A morva születésű Mucha is ide jött, és végül ő lett az, aki litográfiáiban megtestesítette ennek a korszaknak a stílusát és életérzését.” – mutatott rá Lóránd.

Párizs azonban nem hullt egyből a művész lábai elé. A mérsékelt sikerek után az áttörés hirtelen következett be. Ezt a hihetetlen változást a kecskeméti kiállításon látható művek is jól szemléltetik, mondta el a gyűjtemény igazgatója. „Van itt két olyan pannó, melyek az 1894/95-ös évben születtek, egy 4 részből álló dekorációs sorozat részei. Érdekes módon ezeken egy historikus, múltba tekintő, romanticizáló szemléletet látunk. Amikor azonban a népszerű párizsi művésznő, Sara Bernhardt ’95 telén felkéri őt, hogy tervezze meg a Gismonda színdarab plakátját, azt mintha nem is ugyanaz a művész készítette volna. Hatalmas a különbség a plakát és a pannók között. Fantasztikus változás következett be: tisztán látható, hogy Mucha egy viszonylag konzervatív művészből kortárs grafikussá vált.”

A kortársak úgy érezték, hogy ez a művészet képviseli őket igazán. Muchában rengeteg szorgalom, kitartás és elhivatottság munkált egész életében. Ő az egyik, aki a sokszorosított művészetet felemelte. „Mucha mellett Toulouse-Lautrec az, aki ezen az úton is formálta az emberek vizuális kultúráját. Az emberek nap mint nap szembetalálkoztak a plakátjaikkal és a reklámgrafikáikkal még az újságokban is. Ezek a termékek beépültek a mindennapi életbe: a Moet pezsgő, különböző csokoládék, Job cigaretta papír…” – sorolta Lóránd Klára.

Bozsó János és Nátyi Róbert kurátorok kétéves előkészítő munka után tudták elkezdeni a kiállítás rendezését, 62 munkát kölcsönöztek Prágából. Lóránd elmondta: nemcsak a közismert és szeretett plakátokat vagy pannókat, hanem könyvillusztrációkat is sikerült kiállítaniuk.

“Művei ma is megrezdítik az emberek lelkét, éreznek benne valami megfoghatatlanul különlegeset “

„Van Muchának egy 1902-es kiadványa, amelyben összefoglalja a díszítőművészeti munkásságát. 72 lapon keresztül teszi közkincsé a motívumait, olyan aktokat és portrékat, melyeket gyakran szerepeltetett műveiben. Mucha úgy gondolta, hogy az alkotásaival jószolgálatot teljesít, az emberek hétköznapjainak része lehet és számára ezért fontos volt, hogy megossza művészetét más művészekkel is. Nagyon érdekes, hogy valóban beköltözött a mindennapokba. Művei ma is megrezdítik az emberek lelkét, éreznek benne valami megfoghatatlanul különlegeset: akár a nők szépségének ilyen módon történő kiemelése vagy a természethez való közelisége miatt. Ezeket mind szimbólumokká kívánta avatni.”

Napszakok: Fényes nap, 1899,
Esti merengés, 1899

Ezen kívül különleges fényképek is érkeztek Prágából. Mucha a 19. századi képzőművészekhez hasonlóan gyakran készített modell és fázis fotókat, melyet a nagyobb művekhez felhasznált. Egy-egy művésznek egész archívum állt a rendelkezésére. Mucha emellett szerette fotózni magát és a családját is – ezek a képek is láthatóak Kecskeméten.

Pál Amanda