asztrofizika
Frei Zsolt: 12-13 milliárd fényévre található galaxisokat vagyunk képesek kutatni
Frei Zsolt Széchenyi-díjas fizikussal a Tejútrendszeren kívüli világegyetemről, a távoli galaxisok kutatásának lehetőségeiről beszélgettünk.
Üstökösök és csillagködök sorát fedezte fel Caroline Herschel
Kétszázhetvenöt éve, 1750. március 16-án született Caroline Herschel német születésű brit asztrofizikus, matematikus, az első női csillagász, aki e tevékenységéért rendszeres fizetést kapott. Az egyik első olyan nő a csillagászat történetében, akinek a neve szerepel a jelentősebb enciklopédiákban és szakművekben, de műholdat, holdkrátert és aszteroidát is neveztek el róla.
Rangos elismerést kapott a debreceni kutató
Kiss Gábor, az Atomki Junior Prima Díjas, Bolyai-plakettel és a Magyar Nukleáris Társaság Fermi-díjával kitüntett tudományos tanácsadója, a nukleáris asztrofizikai csoport vezetője kapta az Atommagkutató Intézet (Atomki) Tudományos Tanácsának javaslata alapján a 2023. évi Szalay Sándor-díjat.