autógyár

A párizsi posztókereskedő fiának taxijai bevonultak a történelembe

Nyolcvan éve, 1944. október 24-én halt meg Louis Renault, az egyik legnagyobb francia autógyár alapítója, akinek számos fontos találmány fűződik a nevéhez, sőt a tervei alapján harckocsikat is gyártottak az első világháború alatt.

Velocipéddel és triciklivel indult a Peugeot alapítójának pályája

Százhetvenöt éve, 1849. március 26-án látta meg a napvilágot Armand Peugeot, alapítója a nevét viselő autógyárnak, mely máig sikeresen működik. Az 1960-as évek végén készült 403-as modellt többek között Columbo hadnagy vezette a kultikus sorozatban.

Az első magyar autógyár emeletes autóbuszának hasonmását készítenék el Aradon

Az első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) múlt század elején gyártott emeletes autóbuszának hasonmását készítenék el turisztikai céllal a partiumi városban – írta kedden az Agerpres román hírügynökség.