Bada Tibor

Augusztus 11-én történt

„A tehetség, s még a szorgalom is nem több, mint egy zseton, amivel játszani megyünk. Ha szerencsénk van jókor lenni jó helyen, akkor nyerünk” – fogalmazta az 1933. augusztus 11-én született – és 2026-ban elhunyt – Vásáry Tamás Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. Vásáry Tamás 1953-ban szerzett zongoraművészi diplomát, majd az 1956-os forradalom után elhagyta Magyarországot, ahová 1993-ban tért vissza. A hetvenes évektől egyre fontosabb szerepet kapott életében a karmesterség, pályája során több mint száz zenekart dirigált.

Augusztus 11-én történt

„Nem szeretek tágas kapukon át járkálni, ezért sok mindenben elsőként törtem az utat Magyarországon” – mondta két éve lapunknak adott interjújában Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus, rendező. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja alig huszonöt évesen alapította meg önálló társulatát, ma pedig ötvenhetedik születésnapját ünnepli.