Borovics Tamás
Petőfi és Arany levelezésétől Faludy 20. századáig – Szeptemberi irodalmi programajánló
A nyár végével, az ősz kezdetével egyre több helyen tartanak különféle irodalmi rendezvényeket, illetve olyan fesztiválokat, ahol irodalmi vonatkozású programok is vannak. Ezekből állítottunk össze egy csokorra valót, melyben a verses-zenés est éppúgy helyet kapott, mint az összművészeti produkció vagy a koncertszínházi előadás.
„Számomra ez a hagyomány!” – Királyfitól Hamleten és Lennyn át Tevjéig Borovics Tamás színésszel
Borót először 25 éves koromban láttam színpadon, és ennek már pontosan 25 éve. Minden előadásán ott voltam a Szegedi Nemzeti Színházban. Közvetlenségével, humorával azonnal belopta magát a szegediek szívébe, és ez azóta sem változott, sőt! Esténként, amikor Tevjeként meghajol, állva tapsolnak neki.