Cholnoky Jenő
Július 23-án történt
1974. július 23-án hunyt el Darvas Lili színésznő, a népszerű író, Molnár Ferenc felesége, akit többek között a Budai Színkör, a Vígszínház, a Madách Színház és a Pesti Magyar Színház, illetve bécsi és berlini teátrumok előadásaiban, valamint a Szerelem, az Egy óra – Három arc és a Találkozzunk Las Vegasban című filmekben láthatott a nagyközönség. „Játéka a szó legszebb értelmében nemes. Sehol egy hamis hangsúly, egy eltúlzott mozdulat. Hiába, a tehetség egyetlen ékessége az egyszerűség” – írta róla anno Kosztolányi Dezső a Pesti Hírlap hasábjain.
Július 5-én történt
1914. július 5-én született – és 1995-ben hunyt el – a zongora poétájának is nevezett Fischer Annie, a huszadik század egyik legnagyobb, háromszoros Kossuth-díjas zongoraművésze, aki csodagyerekként kezdte a pályáját, majd csaknem hét évtizeden át volt a magyar zenei előadó-művészet meghatározó alakja. „Annie igazi művész volt, aki felemel a földről. A játékát hallva elfelejtkeztem magamról. Jelenség volt, aki nem zongorázott, hanem történeteket mesélt a billentyűkön” – fogalmazta róla a szintén Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, Vásáry Tamás.
Július 5-én történt
„A művészet csúnya dolgokat állít elő, amelyek idővel általában megszépülnek, a divat szép dolgokat állít elő, amelyek később mindig megcsúnyulnak” – fogalmazta az 1889-ben ezen a napon született Jean Cocteau, a művészetek francia polihisztora. A huszadik század kiemelkedően sokszínű alkotója nemcsak írt, de festett, rendezett, sőt színészként is kipróbálta magát.
Két ködlovag és fivérük, a geográfus – A Cholnoky testvérekről
Viktor, Jenő, László – ők az ismertebb Cholnoky fivérek. Viktort és Lászlót a magyar prózairodalom megújítóiként emlegetik, Jenő elismert földrajztudós volt. Életművükből válogatva nemrég négy szép kiadású kötet jelent meg. A sorozatszerkesztővel, Géczi Jánossal beszélgettünk.