Claudio Abbado

Június 26-án történt

Ma ünnepli 63. születésnapját Epres Attila Jászai Mari-díjas színművész, akit többek között a Vidám Színpad, az egri Gárdonyi Géza Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, a József Attila Színház és az Örkény István Színház előadásaiban, a Cha-cha-cha, a Vérszerződés, az Indián nyár és a Szerelem második vérig című filmekben, illetve a Szomszédok, a Kossuthkifli és a Hotel Margaret című sorozatokban láthattunk. Mindemellett keresett szinkronszínész, számos világsztár szólalt meg a hangján a mozikban.

Január 20-án történt

1984. január 20-án hunyt el Johnny Weissmüller. A legismertebb Tarzan Weissmüller János néven, bánáti sváb család sarjaként született 1904-ben, majd lett Amerikában ötszörös olimpiai bajnok úszó, aki hatvanhét világrekordot úszott, és elsőként teljesítette a 100 méteres gyorsúszás távját egy percen belül. Kitűnő fizikumának köszönhetően később kiválasztották Tarzan, a majomember szerepére, amelyben fergeteges sikert aratott: 1932 és 1948 között tizennyolc Tarzan-filmben játszott, és mindig dublőr nélkül dolgozott.

Június 26-án történt

1949-ben ezen a napon született Babos Gyula Liszt Ferenc-díjas gitáros, Magyarország talán legismertebb és legtöbbet foglalkoztatott jazzgitárosa. A 2018-ban elhunyt művész Pege Aladár zenekarában kezdte a pályáját, majd többek között a Kex, a Rákfogó és a Saturnus együttesben, illetve a Babos Quartetben zenélt, de gitárjátéka számos más hazai pop-, rock- és jazzlemezen is hallható.

Január 20-án történt

„Nem érdekel, hogy a film jó-e vagy rossz, csak élet legyen benne” – összegezte művészete lényegét az európai modernizmus mestere, Federico Fellini filmrendező, aki 1920-ban ezen a napon született, és akinek többek között az Országúton, az Amarcord, Az édes élet, a Satyricon és A nők városa című alkotásokat köszönhetjük.

Június 26-án történt

1933-ban ezen a napon született Claudio Abbado, minden idők egyik legnépszerűbb karmestere, aki mindig partitúra nélkül vezényelt. Zenei munkássága nemcsak a tehetség és a szakértelem, de az emberség bizonyítéka is – a milánói Scala zeneigazgatójaként Abbado nyitotta meg az operaház kapuit a szélesebb néprétegek előtt, tanítómesterként pedig számos ifjúsági együttest alapított, például az ő javaslatára jött létre az Európai Unió Ifjúsági Zenekara.

Claudio Abbado: nemcsak művészetre, hanem emberségre is tanított

Az olasz karmesterek nagy nemzedékéhez tartozott. Nagy tisztelet övezte a világ vezető zenekaraiban, mert képes volt arra, hogy szoros kapcsolatot alakítson ki a muzsikusokkal, de meghagyja függetlenségüket. Nemcsak művészetre, hanem emberségre is tanította mindazokat, akikkel együtt dolgozott.