Cser Kiadó

A könyvesek között kopasz, henteskinézetű rocker vagyok

Elvinni az embert valami ismeretlen, izgalmas helyre még mindig a könyvek tudják a legjobban – állítja Vörös András, a Cser Kiadó irányítója. Az Ünnepi Könyvhét közeledtén kíváncsiak lettünk, hogy a nagy kiadók árnyékában működő kisebb könyves cégek miként készülődnek a jeles eseményre, és hogyan képzelik el a jövőjüket. Erről is faggattuk.

Egy igazán jelentős olvasó

A két háború közt valószínűleg kabarészerző lettem volna – fogalmazott egy levelében játékosan Reményi József Tamás. A második világháború után született, így legendás szerkesztő lett belőle, aki hitte, hogy az irodalomnak csodatévő hatása van – erről most megjelent interjúkötete is tanúskodik.

„Egyébként én is oda igyekszem” – Berta Ádám Szöszmösz, a tündéregér című könyvéről

Mese, modern mese, egyáltalán nem is mese, pszeudomese? Berta Ádám, a szegedi születésű, Baumgarten-díjas író és műfordító idén megjelent és a Margó Irodalmi Fesztiválon frissen bemutatott könyvét ajánljuk.

Megjelent a Volt egyszer egy beatkorszak szerzőinek, olvasóinak és főhőseinek közös kötete

A Mindenki! ‒ koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából címmel, a Cser Kiadó gondozásában készült könyv a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek hazai koncertjeinek világába kalauzolja az olvasót. A rajongók és az előadók visszaemlékezéseiből összeállított, az NKA Hangfoglaló program támogatásával készült kötet jobbnál jobb sztorikkal és gazdag képanyaggal mutatja be a korszak könnyűzenéjét.