Csíkszentmihályi Mihály

Október 20-án történt

„Azt hiszem, én olyan vagyok, mint egy magányos farkas. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem szeretem az embereket, de – az igazat megvallva – csak akkor kedvelem őket, ha lehetőségem van mélyen a szívükbe és fejükbe látni” – fogalmazta az 1882. október 20-án született – és 1956-ban elhunyt – magyar származású amerikai színművész, Lugosi Béla, aki a vámpír Drakula gróf megformálásával vált világhírűvé, illetve a horrorfilmek sztárjává. Művészi munkásságának elismerése, hogy egyike azoknak a magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán.

Szeptember 29-én történt

„A gyerekek természetes módon tudnak a flow állapotába kerülni. Azért tanulnak gyorsan, mert izgalmasnak találják a tanulást. Egy csecsemőnek nem kell fizetni, hogy megtanuljon beszélni vagy járni, természetes késztetés él benne, hogy tökéletesítse a tudását. Amikor azonban bezárjuk őket az iskolába, ahol ülniük és hallgatniuk kell, az nem természetes számukra. Mindez a felnőtt világ félreértése arról, hogyan tanulunk” – mondta az 1934. szeptember 29-én született – és 2011-ben elhunyt – Csíkszentmihályi Mihály magyar–amerikai pszichológus, a flow-elmélet atyja.

Október 20-án történt

A valóságban az élet minősége nem függ közvetlenül attól, hogy mink van vagy mit gondolnak rólunk mások. Ha van valaminek egyáltalán szerepe ebben, akkor annak, hogy mi hogyan érezzük magunkat és mit gondolunk arról, ami történik velünk. Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni – fogalmazta a 2021. október 20-án elhunyt Széchenyi-díjas amerikai-magyar pszichológus, a flow-élmény koncepciójának megalkotója, Csíkszentmihályi Mihály.

A pszichológus, aki utat mutatott a boldogsághoz

Csíkszentmihályi Mihály Széchenyi-díjas magyar–amerikai pszichológus, a flow-elmélet atyja, a pozitív pszichológia úttörője szeptember 29-én lenne kilencvenéves.