Dennis Hopper

Egy paradicsomi hét a Wim Wenders-rajongóknak

Tavaly nyáron már volt egy nagy sikerű tematikus hét a német rendező életművéből az Art+Cinema műsorán, idén pedig újabb öt, akkor nem látott klasszikus kerül a nézők elé a Pannónia Movie Kft. szeptemberi sorozatában.

Május 29-én történt

2021-ben ezen a napon halt meg Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező, író, grafikus és könyvillusztrátor, akinek olyan emlékezetes alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Toldi, a János vitéz, Az ember tragédiája, az Ének a csodaszarvasról és a Mondák a magyar történelemből, illetve a Gusztáv és a Magyar népmesék című tévésorozat.

Május 17-én történt

1943-ban ezen a napon született Kóbor János, becenevén Mecky, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, a magyar rocktörténet egyik legjelentősebb és Európában legismertebb rockzenekara, az Omega frontembere. Az 1962-ben alakult formáció pályafutása során világszerte ötvenmillió albumot adott el, Magyarországon ötmillió eladott album után először ők kaptak gyémántlemezt.

Az amerikai életérzés szimbóluma: az autó

Amerikára és az autókra fókuszál az Americana című fotókiállítás, amely április 23-tól június 22-ig látható a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban. A Pálfi György gyűjteményéből összeállított válogatáson olyan világhírű művészek képei láthatók, mint Robert Frank, Dennis Hopper és William Eggleston.