Dr. Almási Kitti

A közönség döntheti el, kik nyerik a Highlights of Hungary idei díjait

Október 1-jétől szavazhat a nagyközönség arra, hogy a 25 idei jelölt közül melyik három kapja meg a kiemelkedő magyar teljesítményekért járó Highlights of Hungary díjat és az ezzel járó 2-2 millió forintos pénzjutalmat. A jelöltek között szerepel zenész, orvos, pék, tanár, szülőket segítő applikáció és hagyományőrző szálláshely is.

Folytatódik a MÁV Szimfonikus Zenekar rendhagyó koncertsorozata

Múlt év decemberében rendhagyó koncertsorozatot indított a MÁV Szimfonikus Zenekar és a ZeneMűvek, amelynek helyszíne és társszervezője az Akvárium Klub. A koncertek az interjú és hangverseny műfajának kombinációját alkotják, ahol egy-egy meghívott hírességgel járják körbe a fiatalokat érdeklő témákat, amelyekre a klasszikus hangverseny-repertoár remekműveivel reflektál a zenekar.