elhunyt

Meghalt Kertész György, a Vízipók-csodapók sorozat tudós írója

Hétfő éjjel elhunyt Kertész György. A Vízipók-csodapók című legendás rajzfilmsorozat természettudós írója 97 éves volt.

Meghalt Csányi János

Életének 93. évében elhunyt Csányi János – tette nyilvánossá a művész halálhírét a Magyar Állami Operaház.

Elhunyt Szatmári Liza színésznő

A Vígszínház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy 2024. július 20-án, életének 97. évében elhunyt Szatmári Liza színésznő, aki 1951 óta, azaz 73 éve volt tagja a Vígszínháznak – adta hírül az intézmény.

Elhunyt Bob Newhart, a legendás komikus

Csütörtökön elhunyt Bob Newhart amerikai színész és televíziós személyiség. A rezzenéstelen arcú és enyhén dadogó előadásmódjáról ismert humorista 94 évet élt. A nagyközönség leginkább az Agymenők Proton professzoraként ismerte őt.

Elhunyt Bill Viola, a videóművészet egyik úttörője

Bill Viola 73 éves korában, július 12-én hunyt el Long Beach-i otthonában, halálát Alzheimer-kórhoz kapcsolódó szövődmények okozták. A magyar közönség az Ernst Múzeum 2013-as Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kiállításán, illetve a Concerto Budapest – Ligeti Ensemble 2023-ban adott koncertjén találkozhatott munkáival.

Meghalt Shannen Doherty amerikai színésznő

53 éves korában elhunyt Shannen Doherty amerikai színésznő, aki főként azzal vált ismertté, hogy az 1990-es években készült Beverly Hills, 90210 című filmsorozatban alakította Brenda Walsh középiskolás lányt – jelentette vasárnap az amerikai People magazin.

Elhunyt a kreativitás gyógyító hatásának oktatója

Életének 94. évében július 10-én meghalt Fetter Ferencné Boha Mária Király Zsiga-díjas, Népművészet Mestere címmel kitüntetett aranykoszorús népi iparművész, aki egész életét a népi kézművesség művelésének, átadásának, megszerettetésének szentelte.

Elhunyt Shelley Duvall, a Ragyogás sztárja

Shelley Duvall éppen a születésnapján hunyt el a texasi Blancóban.

Elhunyt a Kínai negyed forgatókönyvírója

Robert Towne, aki a Kínai negyed forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott, 89 éves korában hunyt el Los Angeles-i otthonában.

Elhunyt Ágai Ágnes író, költő, műfordító

Életének 93. évében június 27-én elhunyt Ágai Ágnes író, költő, műfordító, a Móra Kiadó egykori szerkesztője.

Cápatámadásban halt meg A Karib-tenger kalózainak színésze

Cápatámadásban halt meg vasárnap Hawaiin Tamayo Perry szörfoktató, vízimentő, aki A Karib-tenger kalózai és a Hawaii Five-0 című produkciókban is szerepelt – számolt be róla a BBC News ma.

Filmszakadás (Schubert Gusztáv emlékére)

A napokban elhunyt Schubert Gusztáv Balázs Béla- és Cs. Szabó László-díjas filmkritikusra, a Filmvilág főszerkesztőjére, a magyar filmes újságírás meghatározó alakjára személyes hangvételű cikkben emlékezünk.

Elhunyt Donald Sutherland

88 éves korában elhunyt Donald Sutherland Oscar-, Golden Globe- és Emmy-díjas kanadai színészlegenda. Hat évtizedes filmes pályafutása során közel kétszáz filmben és sorozatban tűnt fel.

Elhunyt Anouk Aimée francia színésznő

Elhunyt Anouk Aimée, a 20. századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja. A színésznő 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.

Elhunyt Françoise Hardy francia énekesnő

A legendás énekesnő nyolcvanéves volt.

Meghalt Erzsébet királynő hasonmása

Jeannette Charles 50 évig alakította II. Erzsébetet többek között a Csupasz pisztoly és az Austin Powers-filmekben.