Embtrag

Megvannak a Színikritikusok díjának várományosai, a Katona a rekorder

A Színházi Kritikusok Céhe idén 45. alkalommal adja át a Színikritikusok díját, amellyel a 2023/2024-es évad kiemelkedő színházi teljesítményeit ismeri el. A díjátadó gála, amelyen a Loupe Színházi Társulás közreműködik, szeptember 17-én lesz a Trafóban.

Vízióból drogos képzelgés – A Katona József Színház EMBTRAG című előadásáról

A nézők hazamennek két felvonás között, vagy az üléshez szegezve nézik végig a háromórás társadalomszatírát. Székely Kriszta rendező erősen elrugaszkodik Madách eredetijétől, de ezt nyíltan és vállaltan teszi. Az eredmény: zavarba ejtő, némileg túlzó és legfőképp megosztó.

Rátalált a saját ördögére – Pálmai Anna az EMBTRAG Luciferjéről

Mi történik azzal, aki mellőzött lesz, és a második helyre szorul? Milyenek vagyunk, ha becsvágyunk, hiúságunk, gőgünk, sértettségünk irányít bennünket? A Katona József Színház rendhagyó Madách-feldolgozásában Pálmai Anna játssza Lucifert. Vele beszélgettünk az EMBTRAGról.