eredmény
Az agy offline állapota segít az információfeldolgozásban
Habár az ébrenlét és az alvás látszólag egymás ellentétei, valójában nem zárják ki egymást: az éber agy egyes területei időnként az alvásra emlékeztető idegrendszeri aktivitást mutatnak, e jelenség pedig összefüggést mutat az elmerengéssel. Simor Péter és Németh Dezső, az ELTE PPK kutatói nemzetközi kollaborációban vizsgálták az elmerengés és az információfeldolgozás kapcsolatát.
Még a 19. században is élhettek óriáskrokodilok
A Tübingeni Egyetem és az ELTE Magyar Dinoszaurusz Kutatócsoport munkatársa, Rabi Márton és nemzetközi kutatócsoportja legújabb, Nature-ben megjelent tanulmányukban megállapították, hogy a mára kihalt Deinosuchus sikerének kulcsa sósvíztűrő képessége és hatalmas mérete lehetett.
A magyar csapatok remekeltek a mesterséges intelligencia diákolimpiáján
Mindkét 9–12. osztályos diákokból álló magyar csapat ezüstérmet szerzett, emellett az egyik magyar diákcsapat az összesítésben harmadik helyezést ért el a Bulgáriában lezajlott Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián (IOAI).
Ők nyerték a Tiétek a színpad! vetélkedőt az Operettszínházban
A Váci Piarista Gimnázium és a Szigetszentmiklósi Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapatai nyerték megosztva a Budapesti Operettszínház Tietek a színpad! című vetélkedőjét.
Kihirdették a Tamási Áron esszé- és novellapályázat győzteseit
Paál Zsolt Éhező földek című novellája és Vitéz Ferenc tanulmánya nyerte a fődíjat a Tamási Áron esszé- és novellapályázaton, amelynek nyerteseit szerdán díjazták a Magyar Művészeti Akadémián.
Kihirdették a BIDF győzteseit
Kihirdették a 8. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) versenyprogramjának győzteseit, a rendezvény vasárnaptól online folytatódik.
Őket díjazta a szakmai zsűri a Westend logópályázatán
A Westend második alkalommal hirdette meg kreatív logópályázatát, amelyre idén több mint száz munka érkezett be. A 2021-es kiírás központi témája a közösségi élmény valamilyen vizuális megélésének bemutatása volt.
André Ferenc nyerte a PesText irodalmi pályázatának szakmai díját
Megszületett az eredmény a PesText világirodalmi fesztivál 2021-es, Buborék hívószóra kiírt irodalmi pályázatán. A zsűri döntése alapján a szakmai díjat André Ferenc Foszfor és verejték című alkotása nyerte.
Debreceni Egyetemi Színház: kihirdették az első műfordítói pályázat díjazottjait
Első alkalommal hirdetett műfordítói pályázatot a Debreceni Egyetemi Színház (DESzínház); az „egy sima – egy fordított” pályázatra 120 pályamű érkezett. A március 15-re tervezett eredményhirdetést és díjátadót a járványhelyzet miatt el kellett halasztani, de a díjazottakat megnevezték a szervezők.