Ertl Zsombor
Július 8-án történt
Július 8-án ünnepli nyolcvanhetedik születésnapját Koncz Gábor színművész. A Kossuth-nagydíjas művész vidéki társulatoknál kezdte pályáját, majd többek között a József Attila Színházban, a Vígszínházban és a Madách Színházban játszott, jelenleg pedig az Újszínház tagja. A színpadi rendezőként és filmszínészként is elismert alkotót olyan emlékezetes mozikban láthattuk, mint az Egri csillagok, a Fekete gyémántok, A dunai hajós és a Gyula vitéz télen-nyáron.
Július 8-án történt
Ma ünnepli 96. születésnapját Kassai Ilona színművész, aki kiskorától fogva primadonna akart lenni, végül azonban drámai színésznőként vált híressé. Sokáig ő volt a legfiatalabb Kossuth-díjas színésznő: a díj átvételekor még nem volt 35 éves.
Ilyen egy veszélyesen vonzó fiatalember
Carlo Goldoni A hazug című komédiájának középpontjában az Ertl Zsombor által alakított Lelio áll, aki városról városra és szerelemről szerelemre vándorol, közben hazugságaival zsonglőrködik. Senki sem képes kivonni magát a hatása alól.
Kísérletek a trónfosztásra – a Vígszínház K utazásai című előadásáról
Téren és időn át repítenek bennünket. A képzelet, a hallucináció és a valóságosnak tűnő élethelyzetek vékony szegélyén járunk. A legfontosabb szereplő soha nem vész el. Folyton felbukkan, akár a plafon repedései közül lassan, de magabiztosan szivárgó víz.