Eszenyi Enikő

III. Richárd Gyulán

Richárd hősként harcolta végig a háborút, de a békebeli címlapokon már nem mutatna jól. Egyedül maradt. Gyűlöli a világot, köp a megszokásokra és retteg az unalomtól. Eldönti hát: játszani fog… - olvasható a III. Richárd című darab színlapján. Shakespeare klasszikusát a sikeres, fiatal rendező, ifj. Vidnyánszky Attila állította színpadra a XII. Shakespeare Fesztivál keretében Gyulán, a Várszínházban. A darabról a szereplők meséltek.

Különlegességekre készül a Víg

A Vígszínház 120 éves – és még mindig fiatalok vagyunk! – mondta Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a teátrum 2016/2017-es évadát bejelentő sajtótájékoztatón. Hangsúlyozta, hogy a színház tagja az Európai Színházi Uniónak, így a teátrumot Európa legfontosabb színházai között tartják számon, melyet „az előadások minőségével értünk el” – tette hozzá.

Földrengés Londonban

Mike Bartlett Földrengés Londonban című színművét április 1-jén mutatta be a Vígszínház Eszenyi Enikő rendezésében. Milyen jövő vár a Földre? Milyen jövője lesz az utódainknak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a kortárs angol darab, mely három nővér: Sarah, Freya és Jasmine XXI. századi története.

Nádas Péteré a Szép Ernő-díj

Nádas Péter kapta idén a Szép Ernő-díjat, amelyet minden évben a magyar dráma napja alkalmából ítélnek oda drámaíróknak. A kitüntetést Szilágyi Pál, az EMMI osztályvezetője adta át a szerzőnek szeptember 21-én a Pesti Színházban, ahol beszédet mondott Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója és Dömötör András rendező.