Ethan Hawke
November 6-án történt
„Tisztelem a folklórt, az ősi gyökereket. Az arányok megtalálásánál semmi sem fontosabb. Olyan őszinte, egyszerű formába öntött muzsikát játszunk, ami bárki számára érthető. Érintsen meg bennünket a kegyelem úgy, hogy odafigyeljenek rá mások is” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, Tolcsvay Béla.
Egy telefonkönyv felolvasásával is megnevettetné a világot Hollywood köpcös sztárja, Danny DeVito
November 17-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Danny DeVito, a köpcös amerikai filmszínész, aki alig százötven centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja, egyben egyik legbefolyásosabb producere.
November 6-án történt
Ezen a napon született Ganz Ábrahám vasöntőmester, a magyar nehézipar egyik megteremtője. 1841-ben Svájcból érkezett hazánkba, hogy a József Hengermalomban dolgozzon. Mivel becsapták, kilépett. Önálló vállalkozást indított, és világhírűvé tette a magyar acél- és gépgyártást.
Peter Weir filmrendező átvette az Arany Oroszlán életműdíjat
Az ausztrál filmrendező pályafutását a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon ismerték el.
Nem ördög, de nem is szent Robin Williams ikonikus szerepében
Legszívesebben mi is felállnánk az asztalra, és a fiúkkal együtt harsognánk: „Ó kapitány, kapitányom!” Harmincöt éves a Holt költők társasága.