évforduló

Gerald Durrell több volt, mint amatőr természetbúvár

Száz éve, 1925. január 7-én született Gerald Malcolm Durrell brit zoológus, író, akit a közönség leginkább humoros könyvei, többek között a Családom és egyéb állatfajták szerzőjeként ismer.

Január 7-én történt

„Azért van szükségem a grafikákra vagy a versekre, hogy amikor dühös vagyok a világra, amikor kitolnak velem, akkor legyen a dühömnek egy pályája – rajzba, versbe fojtom” – fogalmazott egy interjúban a magát építészként érzelmes funkcionalistának nevező Finta József, az elmúlt évtizedek magyar építészetének jelentős alkotója, megannyi ikonikus épület tervezője, aki egy évvel ezelőtt hunyt el.

Mr. Bean az olimpiai megnyitón is elvitte a show-t

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Rowan Atkinson, a gumiarcú brit színész, komikus, aki a legtöbb ember számára Mr. Bean megszemélyesítőjeként ismert.

A háromkirályok eljövetele helyett a karácsonyfa leszedése maradt a vízkereszti hagyományokból

A nyugati kereszténységben január 6-a vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe.

Január 6-án történt

1966-ban ezen a napon mutatták be a Szegénylegényeket. Jancsó Miklós legismertebb alkotása a magyar film fontos mérföldköve, a modernizmus nemzetközileg ismert és elismert alapműve. A rendező itt dolgozta ki és használta először a híres jancsói filmnyelvet, amit későbbi pályafutása során tovább finomított. A Szegénylegények történelmi parabola, amely a hatalom és az egyén komplex viszonyát modellezi, és a szabadságot eltipró rendszerek kortól függetlenül érvényes, pontos látleletét adja.

Január 4-én történt

Gyöngéden ölelj át, Lady N, Reptér – 1939-ben ezen a napon született Korda György, akit nemcsak táncdalénekesként, de híres pókerjátékosként is ismerünk. Tavaly májusban saját bélyeget kapott, amelyen feleségével és múzsájával, Balázs Klárival látható.

Karakteres megjelenése és utánozhatatlan iróniája tette a közönség kedvencévé Szombathy Gyulát

Január 3-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, akinek a játék, a színház egyet jelent az életével.

Január 3-án történt

A klasszicizmus mestere, a reformkori arisztokrácia építésze volt a százhetven éve ezen a napon elhunyt Pollack Mihály, a Nemzeti Múzeum, a Deák téri evangélikus templom, a Ludovika Akadémia és a dégi Festetics-kastély tervezője. Megteremtette a hazai építőipar szervezeti kereteit, és részt vett a Városliget létrehozásában is.

A Monarchia legnépszerűbb komponistája volt az első világsikert aratott magyar opera zeneszerzője

Goldmark Károly, az első világsikert aratott magyar opera, a Sába királynője zeneszerzője száztíz éve, 1915. január 2-án halt meg.

Január 2-án történt

1944. január 2-án született Eötvös Péter kétszeres Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenepedagógus és karmester, a 20–21. század egyik legelismertebb kortárs operaszerzője, a 20. század zenéjének egyik legismertebb tolmácsolója, aki így határozta meg magát: „jazz és székely zene, ez vagyok én”.

Január 2-án történt

„A sportsiker önmagában nem ad semmit, de a világlátás az ember lelkét fölemeli” – fogalmazta a 2025. január 2-án elhunyt ötszörös olimpiai bajnok tornász, Keleti Ágnes. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett tornász negyvenhat alkalommal nyert magyar bajnokságot, és hétszer lett csapatbajnok – ezzel a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője volt.

Kivételes képességű játékos volt, aki elveiért mindig kiállt

Ma lenne nyolcvanéves Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó, edző. A szakemberek a Puskás utáni korszak egyik legjobb magyar labdarúgójának tartották, de pályafutása nem tudott kiteljesedni.

Bárkit zsarolni tudott és mindenhol szovjet ügynököket gyanított az FBI első igazgatója

Százharminc éve, 1895. január 1-jén született J. Edgar Hoover, aki majd fél évszázadig állt az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) élén. A birtokában lévő információkkal szinte minden befolyásos személyt sakkban tudott tartani, így az egyik legnagyobb hatalmú embernek számított Washingtonban, aki hivatalát élete végéig megtartotta, és nyolc elnökkel dolgozott együtt.

Január 1-jén történt

A magyar sajtótörténetben jeles nap január 1.: 1780-ban jelent meg az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó, 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény, az első magyar időszaki sajtótermék, enciklopédikus jellegű havi folyóirat, 1848-ban indult az első magyar képes hetilap, az Ábrázolt folyóirat, 1908-ban pedig megjelent a Nyugat, a 20. századi magyar irodalom meghatározó, korszakot jelentő folyóiratának első száma.

December 31-én történt

Az ezen a napon született Ruttkai Éva még nem volt hároméves, amikor először szerepelt színpadon a Lakner-féle gyermekszínházban egymondatos szerepével: „Parancsolj velem, Tündérkirálynő!” Pályaválasztása azonban Hevesi Sándor rendezőnek köszönhető, aki így dicsérte őt: „Kislány, ha nem bízod el magad, belőled nagyon jó színésznő lesz.”

December 29-én történt

Ma ünnepli születésnapját Jude Law BAFTA-díjas angol színész, producer, aki néhány héttel ezelőtt kapta meg a Hollywoodi hírességek sétányán a nevét viselő csillagot.