évforduló
Június 14-én történt
Nem fejezte be a főiskolát, mégis az egyik legnagyobb magyar színész lett belőle. 1925-ben ezen a napon született Darvas Iván, olyan filmek szereplője, mint a Szerelem, a Hideg napok vagy a Kárpáthy Zoltán.
Június 13-án történt
Blaskó Péter gyermek- és kamaszkorában válogatott focista szeretett volna lenni, de ekkortájt vágyott arra is, hogy A három testőr D’Artagnanjává lényegüljön át. A romantikus regények közel állnak hozzá, vallotta be lapunknak néhány éve, ezért minden bizonnyal különleges feladatként élte meg Hector Berlioz megformálását Hubay Miklós az Ők tudják, mi a szerelem című darabjában és annak tévéfilmváltozatában.
Június 12-én történt
Az 1943-ban ezen a napon született Benkő László zenei pályafutása szervesen összefonódott az Omegával. Igaz, hogy a banda tagjai közül ő játszott a legtöbbet önállóan, de sem ez, sem rákbetegsége nem akadályozta meg abban, hogy egy kivételével az együttes minden koncertjén fellépjen.
Június 11-én történt
1937-ben ezen a napon született Maurer Dóra Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus, festő, filmkészítő, a magyar új avantgárd jeles képviselője.
Június 10-én történt
Ma ünnepli születésnapját Csákányi Eszter Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Június 9-én történt
1958. június 9-én kezdődött Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és társai perének utolsó felvonása. Miután eltávolították a per első szakaszát jogszerűen irányító Radó Zoltán bírót, a hírhedt fanatikus Vida Ferenc vette át a zárt tárgyalás irányítását, aki addigra több halálos ítéletet hozott. Minimális esélyt sem hagyva a vádlottaknak, június 15-én halára ítélték Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált. Az ítélet azonnal jogerőre emelkedett, másnap hajnalban mindhármukat felakasztották.
Június 8-án történt
Závada Péter családi örökségként kapta az irodalmi tehetséget. Azonban míg édesapja regényeivel vált híressé, addig fia mint lírikus él a köztudatban. Ez persze nem jelenti azt, hogy a ma születésnapos művész ne remekelne más műfajokban is – itt csak drámáira, például a Je suis Amphitryonra utalunk.
Június 7-én történt
Gitározott egy Kockás fülű nyúl nevű rockzenekarban, hangmérnöknek tanult, gyártásvezetői diplomát szerzett – első teljesen önálló filmjéért pedig Oscar-díjat kapott. Ma ünnepli születésnapját Deák Kristóf, a legjobb élőszereplős rövidfilmnek járó aranyszobrocskával kitüntetett Mindenki rendezője.
Vér a törvénykönyvben – 40 éves a HBB Vadászat című albuma
Negyven éve jelent meg a Hobo Blues Band Vadászat című albuma, borítóján egy piros és egy fekete szarvassal, egy élő és egy lelőtt vaddal; ugyanez a hátoldalon már fordítva látható. Talán élet és halál körforgására utal, de az igazi talányokkal csak akkor szembesülünk, ha meghallgatjuk a lemezt.
Június 6-án történt
Az egy éve, 102 éves korában elhunyt Françoise Gilot nem mindennapi személyiség volt. Ő volt az egyetlen nő, aki elhagyta a zseniként számontartott, köztiszteletnek örvendő Pablo Picassót. Számos csatát vívott annak érdekében, hogy festészeti munkásságát a saját jogán, és ne a picassói œuvre fényében ismerjék el. Az Egyesült Államokban telepedett le, ahol új életet kezdett, és a semmiből újra felépítette festői karrierjét.
Június 5-én történt
Dalít megbabonázta a 20. századi spanyol szellem legkiválóbb megtestesítője, Federico García Lorca, aki életét és művészetét az emberi méltóság, egyenlőség, demokrácia szolgálatába állította, amiért a korabeli Franco-diktatúra megbüntette. Buñuel azt írta róla, hogy ő maga, az ember volt a remekmű.
Június 4-én történt
„Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.” Az idézet Szabó T. Anna József Attila-díjas költőtől származik, aki ma ünnepli születésnapját. Az írás mellett műfordítással is foglalkozik, többek között James Joyce, Sylvia Plath és John Updike műveit ültette át magyar nyelvre.
Június 3-án történt
Habár a nagy vásznon elsősorban komikus karakterszerepekben látjuk Elek Ferencet, az ezen a napon született színész a színpadon egészen változatos figurákat alakít. Jelenleg többek között Ádámként látható a Katona József Színház EMBTRAG című, Az ember tragédiáját feldolgozó előadásában.
Ezer éve imádkoznak a magyarokért az ország lelki erőművében
Napjainkban meglehetősen elkoptatták az olyan szavakat, mint a szakrális és a spirituális, de a pannonhalmi bencés bazilika több mint ezer éve álló falai között, mindkét szó visszanyeri eredeti értelmét.
Június 2-án történt
1941-ben ezen a napon született Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész, a vatikáni Magyarok Nagyasszonya-kápolna kő domborműveinek készítője. A hetvenes évek közepéig elsősorban a pop-art stílus inspirálta; később a hagyományos magyar fafaragáshoz nyúlt vissza.
Nem ördög, de nem is szent Robin Williams ikonikus szerepében
Legszívesebben mi is felállnánk az asztalra, és a fiúkkal együtt harsognánk: „Ó kapitány, kapitányom!” Harmincöt éves a Holt költők társasága.