évforduló

Május 31-én történt

1974-ben ezen a napon született Erdei Zsolt egykori félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség korábbi elnöke, a Madárfészek Ökölvívó Akadémia alapítója. A Madár becenéven is ismert sportoló bevonulózenéje a Republic együttes Szállj el, kismadár című dala volt.

Május 30-án történt

„Azt hiszem, a legtöbb gyerek kíváncsian kutakodó fejjel jön világra. Talán azért lettem tudós, mert valamilyen értelemben gyermek tudtam maradni” – fogalmazta anno Szilárd Leó, aki elsőként ismerte fel, hogy a nukleáris láncreakció és ezzel az atombomba létrehozható. A magyar-amerikai fizikus, atomtudós 1964-ben ezen a napon halt meg.

Izsó Miklós alkotásai tették európai rangúvá a magyar szobrászatot

Százötven éve, 1875. május 29-én halt meg Izsó Miklós, a Búsuló juhász, a Táncoló parasztok sorozat és a Március 15. téri Petőfi-szobor alkotója, a nemzeti stílus megteremtője, az első európai rangú magyar szobrász.

Május 29-én történt

2021-ben ezen a napon halt meg Jankovics Marcell Kossuth-díjas rajzfilmrendező, író, grafikus és könyvillusztrátor, akinek olyan emlékezetes alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Toldi, a János vitéz, Az ember tragédiája, az Ének a csodaszarvasról és a Mondák a magyar történelemből, illetve a Gusztáv és a Magyar népmesék című tévésorozat.

Május 28-án történt

2022-ben ezen a napon halt meg Haumann Péter Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze. Pályafutását a debreceni Csokonai Színháznál kezdte, majd többek között a Pécsi Nemzeti Színház, a Madách Színház, a Nemzeti Színház és a Katona József Színház társulatának tagja volt. Mindemellett olyan kitűnő filmekben is láthattuk, mint az Indul a bakterház, a Fekete gyémántok és a Gyertek el a névnapomra! Három gyermeke közül kettő, Máté és Petra szintén a színészi pályát választották.

Bélyeggel tiszteleg a Magyar Posta Kovács Kati életműve előtt

Tematikus bélyeg kibocsátásával ünnepli Kovács Kati pályafutásának hatvanadik évfordulóját a Magyar Posta Zrt. Az elmúlt évtizedek során közel hatszáz dalt eléneklő Kossuth- és Liszt-díjas énekesnő június 13-án az MVM Dome-ban tart életműkoncertet.

Jamie Oliver a főzéshez is meghozza az étvágyunkat

Május 27-én ünnepli ötvenedik születésnapját Jamie Oliver brit sztárséf, vendéglős, üzletember, számos népszerű szakácskönyv szerzője, akinek jelenleg tucatnyi étterme működik világszerte, közülük az egyik hazánkban, a budai Várnegyedben várja a vendégeket.

Május 27-én történt

1937-ben ezen a napon adták át San Franciscóban a Golden Gate függőhidat, az USA akkori leghosszabb – ma a második leghosszabb – függőhídját. A Csendes-óceánt és a San Francisco-öblöt elválasztó szoroson átívelő, 2737 méter hosszú híd azóta San Francisco szimbóluma és az öngyilkosok kedvelt helye lett: eddig már több mint ezerhatszázan vetették magukat innen a mélybe.

Május 26-án történt

1980-ban ezen a napon indult útnak a világűrbe a szovjet Szojuz–36 űrhajó fedélzetén Farkas Bertalan százados, az első magyar űrhajós, aki mind a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében. Nevét a 240757 Farkasberci kisbolygó őrzi, melyet Sárneczky Krisztián fedezett fel 2005. május 26-án, éppen az űrutazás kezdetének negyedszázados évfordulóján.

Május 25-én történt

Ma ünnepli negyvenkilencedik születésnapját Cillian Murphy Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas ír színész. Murphy rockzenészként kezdte pályafutását, majd az 1990-es évek végén a színjátszás felé fordult. Az elmúlt években olyan kitűnő filmekben, illetve televíziós sorozatokban láthattuk, mint az Eredet, A sötét lovag, a Felkavar a szél, A lopott idő, illetve a Birmingham bandája.

Május 24-én történt

2023-ban ezen a napon halt meg Tina Turner többszörös Grammy-díjas amerikai énekesnő, aki az Ike & Tina Turner duó tagjaként vált ismertté, majd a nyolcvanas években szólókarrierbe kezdett. A rock and roll királynőjeként is emlegetett világsztár a rock-, a soul- és a popzenében is otthonosan mozgott, és olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a Golden Eye, a Private Dancer és a We Don't Need Another Hero.

Depresszióval és skizofréniával kezelték a játékelmélet kidolgozóját

Tíz éve, 2015. május 23-án hunyt el John Forbes Nash közgazdasági Nobel-díjas matematikus, a játékelmélet kidolgozója, életéről készült az Egy csodálatos elme című film, Russell Crowe és Jennifer Connelly főszereplésével.

Az Ördöglovas nem ismert sem veszélyt, sem lehetetlent

„Akinek tanulni kell a lovaglást, az soha nem fogja megtanulni” – állította a legenda szerint a kétszázhúsz éve, 1805. május 23-án született Sándor Móric. Az Ördöglovasnak is nevezett gróf Monarchia-szerte híres volt lovasbravúrjairól, és Széchenyi István mellett ő is sokat tett a magyarországi lóversenyzés megteremtéséért.

Május 23-án történt

Ma ünnepli nyolcvankettedik születésnapját Ternovszky Béla Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, aki egy interjúnkban így emlékezett vissza pályája kezdetére: „Amikor Jankovics Marcell felfedezte bennem a tehetség motoszkálását, Dargay Attila figyelmeztette, hogy vigyázzon velem, mert ráfázik. Jankovics Marcell azonban vállalta a veszélyt, így kezdődött egyről a kettőre jutásom a Pannónián belül.”

Vaszary Gábor regényei egész Európát meghódították

Negyven éve, 1985. május 22-én halt meg Vaszary Gábor, a két világháború közötti időszak népszerű, humoráról is híres írója, aki maga illusztrálta regényeit, és szükség esetén újságíróként, rendezőként, sőt színészként is kamatoztatta sokoldalú tehetségét.

Május 22-én történt

2022-ben ezen a napon adták át a Liget Budapest projekt keretében felépült új Néprajzi Múzeumot a Városligetben. A Ferencz Marcel tervezte, két egymásba fonódó domboldalt idéző épület különlegessége, hogy 60 százaléka a térszint alatt helyezkedik el, míg a tetején zöldfelület található, valamint, hogy a közel félmillió pixelből álló homlokzati díszítése húsz magyar és húsz nemzetközi néprajzi motívum kortárs újrafogalmazását jeleníti meg.