eztörténtma
Augusztus 1-én történt
1882-ben ezen a napon alapította meg Törley József a legkorszerűbb és legjobban gépesített magyar pezsgőgyárat, 1946-ban kibocsátották a forintot, 1948-ban pedig átadták az újjáépített Margit hidat Budapesten.
Július 31-én történt
1935-ben ezen a napon született Antal Imre. Számos nemzetközi zongoraversenyt megnyert, országos ismertséget azonban a televíziós pálya hozott számára, de több filmszerepet is játszott.
Január 16-án történt
1922-ben ezen a napon nyílt meg a mai Continantal Hotel elődje. A nap híres szülőttei többek között Hegyi Barbara, Barna Zsombor és Ember Márk színészek.
Január 15-én történt
Ezen a napon nyílt meg Pesten a Vigadó, indult el a Wikipédia, született meg Teller Ede, Martin Luther King és Jordán Tamás is.
Január 14-én történt
Winston Churchill és Franklin D. Roosevelt jelentősen befolyásolta a második világháború végkimenetelét azzal, hogy 1943-ban ezen a napon megállapodtak: csak feltétel nélküli fegyverletételt fogadnak el ellenfeleiktől.
Január 13-án történt
1568-ban ezen a napon a tordai országgyűlés vallásszabadságot hirdetett, ezzel pedig elismerte a katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius vallás egyenjogúságát Magyarországon.
Január 1-jén történt
Már az ókorban is nagy vigalommal ülték meg a múltat lezáró és a jövőbe tekintő új napot, amelyhez számtalan babona, hiedelem fűződik. 1823-ban ezen a napon született meg Petőfi Sándor, 1908-ban pedig megjelent a Nyugat folyóirat.