Ma ünnepli születésnapját Pici bácsi, azaz Presser Gábor. Ringasd el magad, Nem adom fel, Egy elfelejtett szó – és még csak az LGT dalait említettük, holott a zeneszerző az Omega együttesnek is meghatározó tagja volt, nem mellesleg 1978 óta a Vígszínház zenei vezetője.

Presser Gabor 2021 - Veto Gabor fotoja.jpg
Presser Gábor. Fotó: Vető Gábor

Ünnep

A sürgősségi orvostan európai napja – Annak emlékére, hogy 1994-ben ezen a napon írták alá Londonban az Európai Sürgősségi Orvostani Társaság (EuSEM) alapító okiratát.
Emlékezet napja (Memorial Day) / Hősök napja – Az Amerikai Egyesült Államokban 1868-tól május utolsó hétfőjén tartják azok emlékére, akik fegyveres szolgálat közben életüket vesztették.

Május 27-én történt

1293 Japánban, Kamakura tartományban egy földrengés több mint húszezer áldozatot követelt.
1471 Csehországban Jagelló Ulászlót, IV. Kázmér lengyel király fiát, a későbbi II. Ulászló magyar királyt választották királlyá.
1703 I. Péter orosz cár parancsára lerakták az ország leendő fővárosa, Szentpétervár első erődítményének alapkövét.
1883 Moszkvában a Vörös téren megnyitották a (cári) Történelmi Múzeumot.
1930 New Yorkban megnyílt a világ akkor legmagasabb épülete, a 319 méter magas Chrysler-torony.
1937 San Franciscóban átadták a Golden Gate függőhidat.
1957 Az 1956-os forradalom leverése után magyar–szovjet egyezményt írtak alá az „ideiglenesen” Magyarországon tartózkodó szovjet csapatok jogi helyzetéről, vagyis maradásukról.
1969 Magyarország csatlakozott az atomsorompó-szerződéshez.
1992 Megalapították az angol labdarúgó-bajnokság első osztályát (Premier League).
1995 Oroszország távol-keleti részén, a szahalini Nyeftyegorszk várost sújtó földrengésben több mint kétezer ember halt meg.

Május 27-én született

1794 Cornelius Vanderbilt amerikai milliárdos, emberbarát, „vasútkirály”, a történelem egyik leggazdagabb embere
1799 Jacques Halévy francia zeneszerző, a francia nagyopera legnagyobb mestere
1877 Domanovszky Sándor történetíró, akadémikus
1883 Adorján Andor író, újságíró, műfordító
1888 Csabai-Wagner József festőművész
1894 Dashiel Hammett amerikai író, a krimi műfajának egyik legnagyobb hatású újítója, A máltai sólyom című regény szerzője
1907 Rachel Carson amerikai tengerbiológus, ökológus, író, a környezetvédő mozgalmak „anyja”
1915 Herman Wouk Pulitzer-díjas amerikai író
1922 Christopher Lee angol színész, Drakula egyik leghíresebb megformálója
1923 Henry Kissinger Nobel-békedíjas amerikai politikus, nemzetbiztonsági főtanácsadó, majd külügyminiszter
1923 Sumner Redstone amerikai médiamogul
1948 Presser Gábor Kossuth-díjas rockzenész, billentyűs, zeneszerző, az Omega, majd az LGT tagja
1956 Giuseppe Tornatore Oscar-díjas olasz filmrendező, forgatókönyvíró
1958 Krajczár Gyula Táncsics Mihály-díjas újságíró, a Népszabadság volt főszerkesztő-helyettese
1959 Donna Strickland Nobel-díjas kanadai fizikus
1964 Szarka Tamás Kossuth-díjas zeneszerző, költő, a Ghymes együttes tagja
1970 Varga Klári Jászai Mari-díjas színésznő
1974 Lubics Szilvia hosszútávfutó, ultramaratonista, többszörös Spartathlon-győztes
1975 Jamie Oliver brit sztárszakács, üzletember
1978 Borlai Gergő Máté Péter-díjas dobos
1979 Peller Károly operetténekes
1980 Andrádi Zsanett színésznő
1989 Hajmási Dávid színész
1990 Chris Colfer amerikai színész, énekes, szerző, forgatókönyvíró és producer
1993 Szabó Nikolett színésznő

Május 27-én halt meg

927 I. (Nagy) Simeon bolgár cár
1564 Kálvin János (Jean Calvin) francia származású svájci vallásreformátor
1708 Esze Tamás tarpai jobbágy, kuruc brigadéros
1797 Francois-Noël Babeuf francia forradalmár, az egyenlők összeesküvésének vezetője, „az első kommunista”
1840 Niccolo Paganini olasz hegedűművész és zeneszerző, „az ördög hegedűse”
1910 Robert Koch Nobel-díjas német orvos, mikrobiológus, a tbc és a kolera kórokozójának felfedezője
1914 Sir Joseph Wilson Swan angol fizikus, kémikus, aki Edisontól függetlenül találta fel az izzólámpát
1939 Joseph Roth osztrák író
1963 Aquilino Ribeiro portugál író, diplomata
1964 Dzsavaharlal Nehru, a független India első miniszterelnöke
1981 Pilinszky János Kossuth-díjas költő
1988 Ernst Ruska Nobel-díjas német fizikus
1993 Makrisz Agamemnon Kossuth-díjas görög származású szobrász
1996 Simon Zsuzsa Kossuth-díjas színész, rendező, színházigazgató
2001 Bozóky István színész, rendező, érdemes művész, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház alapító igazgatója
2003 Luciano Berio Wolf-díjas olasz avantgárd zeneszerző
2008 Gerzson Pál Munkácsy Mihály-díjas festő, érdemes művész
2013 Bárdy György Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész
2014 Domokos Péter nyelvész, irodalomtörténész
2018 Sas István Balázs Béla-díjas filmrendező, érdemes művész
2018 Szokolay Ottó Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
2019 Robert L. Bernstein amerikai emberi jogi aktivista, a Human Rights Watch alapítója
2021 Jaime Lerner brazil építész, a fenntartható várostervezés egyik úttörője

#eztörténtma