A Művész Színháztól a Vígszínházig – Bárdy György

Bárdy élvezte ezt a sikert, s ha nem is csak ezért akart már 16 éves korában színész lenni, elfogadta az élettől. A kispesti gyereket a porcelán szakmába akarta terelni az apja, de őt a színjátszás érdekelte, a helyi református ifjúsági egyletben lépett fel vagy rendezett előadásokat. Röplapokat osztogatva toboroztak közönséget, s ilyen műsorlap került egy vendéglői asztalnál Várkonyi Zoltán elé – megnézte a színlapot meg a fiút, és elment az előadásra. A taps után pedig elragadtatásában azt mondta neki, ha egyszer színháza lesz, szerződteti.

Állta a szavát. Bárdy 1945-ben, felépülve harctéri sebesüléséből (az ukrán frontra bevetett vadászpilótaként lezuhant, a sors úgy akarta, hogy életben maradjon), emlékezett az ígéretre, és fel is kereste a megalakult Művész Színház igazgatóját. Várkonyi eléje tette a szerződést, meg a kijelölt szerepét: Maga Gromiót fogja alakítani a Makrancos hölgyben! Az 1945/1946-os évad mindannyiuk számára csoda volt, még ha keserves áldozatok árán, örökös pénzhiányban telt is. Nagyszerű előadások születtek. Ott indult Darvas Iván pályája is, és ott játszott Jávor Pál, akivel Bárdy örök barátságba került. (Az otthontalan fiatalembert a híres filmsztár befogadta villájába.)

Bárdy 1946-ban átkerült a Vígszínházba, de 1949-ben már a Vidám Szinpadon láthatták, aztán 1951-től 1958-ig a Madách Színház színésze lett. Innen került a Nemzetibe, de csak egy évadra. 1959-ben a rikkancsok botrányos esetet harsogva adták el az újságokat: két színész etikai vétsége volt a téma, két olyan színészé, akiknek nem került fáradtságba hódítani, de ez esetben fiatal lányokat, köztük olyant, akinek az apja felsőbb körökkel volt kapcsolatban, és feljelentést tett. Bárdyt és Buss Gyulát szilenciumra ítélték.

Nem sokkal előtte forgatta Makk Károly a Tatay Sándor írásából készült, Ház a sziklák alatt című remekművet. Bárdy is szerepelt benne – a badacsonyi hegyben játszódó történetben a főhős kívánatos feleségét elcsábító, nőfaló erdészt alakította. (Most is látom a jelenetet, Bara Margit és Bárdy kettősét, a csúszos avaron menekülni próbáló asszony megadását a jóképű férfinak.) Mintha a sors kínálta volna neki ezt a figurát, mert a legtermészetesebb lett, hogy eltiltása idejére erdésznek szegődjön a Pilisi hegyekbe. Amikor  letehette a vadászkalapot, az 1963/1964-es évadra a kecskeméti Katona József Színház színpadán térhetett vissza a pályára, de 1964- ben már a Vígszínházban volt, s maradt is élete végégig.

Közönséget hódító színész volt, sok regiszteren játszott. Bizonyos szerepkörökre eleve meghatározta külleme, markáns férfiassága, amihez az évek alatt egyre keményebb arcvonásai is társultak. Nőket elbűvölő orgánuma alkalmassá tette a sármos csábító szerepére, de negatív figurákra is. Durva csendőr, alvilági pasas is éppen úgy lehetett, mint hölgyek elegáns partnere; gazdag úr vagy egyszerű munkás, katonatiszt, vagy mint híres szerepében, janicsár a török seregben, a félszemű Jumurdzsák az Egri csillagokban. Shakespeare-től Molnár Ferencen és más klasszikusokon át a kortárs drámákig százféle alakban mindig kiválóan alakított. Amikor a hatvanas évek elején Csurka kitűnő első drámáját, a Ki lesz a bálanya? címűt a politika nem engedte színre vinni, Várkonyi biztatta a szerzőt, írjon belépőként vígjátékot. Csurka megírta Az idő vasfoga című komédiáját, Bárdy a pesti vagány Bimbi szerepében pedig sokban hozzájárult a tomboló sikerhez. Felsorolhatatlanul sok a színpadi szerepe, de ugyanennyi a filmek sora is, beleértve a TV- és hangjátékokat.

Ami pedig az orgánumát illeti, neves külföldi színészeket szinkronizálva az ő hangján lettek felejthetetlenek, de örök emlék marad például a Mézga családban Máris szomszéd hangja is.

A Rádiókabaré nem lehetett meg személye nélkül. Gugyerák figurája, ez a prae Hofi megmondó alak szinte ráégett, óriási népszerűséget hozott neki, sokszor nem is a rendes nevén emlegették az emberek. A nagy színészek nem szégyelltek a kabarékban komédiázni, Agárdy Gábor vagy Máthé Erzsi is szívesen alakított humoros figurákat.

Kedves ember volt. Elegáns, szolid. Nem hinnénk, de nem ivott, nem éjszakázott, szenvedélye a szivar volt, később a pipa. Na, meg persze a nők – amit nem is lehet csodálni, hiszen könnyen hódított. Kétszer nősült, sokáig agglegény hírében állt, szerette az otthonát és a jó életet. Fiatalkora óta teniszezett, a pasaréti úti Vasas pályán játszott. Hatvanévesen még fiatal volt, akkor nősült újra, lánya született, és kapott még harminc boldog évet a sorstól.

A Jászai Mari-díj, az érdemes és kiváló művész kitüntetés mellé szerette volna, ha a Nemzet Színésze elismerést is megkapja, mert úgy érezte, a nemzet, a közönség színésze volt. Ám a köztársasági érdemrendek és művészeti díjak mellett ott van neve a Halhatatlanok Társaságában is.

Bár betegségtől megviselten, de közönséget hódítón 2008-ban játszott, énekelt az Egy csók és más semmi vígszínházi előadásán.

Kilencvenkét évesen halt meg, a szíve mondta fel a hosszú szolgálatot.

A képen Bárdy György Jászai Mari-díjas színművész 1983-ban. Fotó: MTI / Bara István