eztörténtma
Március 2-án történt
1951-ben ezen a napon született Balázs Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, billentyűs, dalszerző. Pályáját 1967-ben a Neoton együttesben kezdte, majd az első magyar hard rock zenekarban, a Taurusban játszott. 1978 és 1986 között a Korál együttest vezette, ezután szólókarrierbe kezdett. A 2020-ban elhunyt zenész nevéhez olyan feledhetetlen dalok fűződnek, mint az Anyám, vigasztalj engem, A kőfalak leomlanak, a Homok a szélben, A csönd éve és az Évszakok.
Március 1-jén történt
1969-ben ezen a napon született Javier Bardem Oscar-, BAFTA- és Golden Globe-díjas spanyol színész, aki hazájában több mint két tucat filmet forgatott, de nemzetközi hírnevét a 2000-ben bemutatott Mielőtt leszáll az éj című filmnek köszönheti. Másik híres szerepe a Nem vénnek való vidék Antonja, amely két díjat is hozott számára.
Február 28-án történt
1912-ben ezen a napon született Alfonzó, azaz Markos József artista, színész és humorista, a paródia mestere. Alfonzó a számait a legapróbb részletekig önmaga dolgozta ki, és a pantomim elemeit is szívesen alkalmazta előadásai során. Kornis Mihály így jellemezte őt: „Hofi előtt úgy hat, mint Aiszkhülosz Szophoklész előtt.”
Február 27-én történt
Ma ünnepli 95. születésnapját Joanne Woodward Oscar-díjas amerikai színésznő, a szintén Oscar-díjas filmsztár, Paul Newman özvegye. Joanne Woodward a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat az Éva három arca című 1957-es amerikai filmdráma disszociatív identitászavarban szenvedő főhőseként nyerte el, ezzel ő az első színésznő, aki három személyiség megformálásáért kapott Oscar-díjat.
Február 26-án történt
Mészáros Márta két, Arany Medvét nyert filmjében – az Örökbefogadásban és a Kilenc hónapban – is feltűnt a 2017-ben ezen a napon elhunyt Berek Kati. A Jászai Mari-díjas színésznő számos más filmalkotásban, többek között Koltay Gábor István, a király és Sára Sándor Feldobott kő című mozijában is szerepelt.
Február 25-én történt
1842-ben ezen a napon született Karl May német író, az amerikai vadnyugatról szóló műveivel minden idők legtöbb könyvet eladó német írója. A hazánkban gyakran May Károlynak nevezett író nevéhez olyan népszerű kalandregények fűződnek, mint a Winnetou, Az Ezüst-tó kincse, Az inka öröksége és Az olajkirály.
Február 24-én történt
2020-ban ezen a napon hunyt el Csukás István Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, író, legkedvesebb mesefiguráink – Pom Pom, Sün Balázs és Süsü, a sárkány – megálmodója. Utóbbitól tanultuk meg többek között, hogy „Legszentebb dolog a barátság, többet ér, mint minden királyság”.
Február 23-án történt
1938-ban ezen a napon született Jiří Menzel Oscar-díjas cseh film- és színházi rendező, forgatókönyvíró, színész, a csehszlovák új hullám kiemelkedő alakja, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Sörgyári capriccio, a Hóvirágünnep és Az én kis falum rendezője. Menzel több magyar filmben – például Böszörményi Géza Szívzűr és Maár Gyula Felhőjáték című alkotásában – játszott, sőt színdarabot is rendezett Magyarországon.
Február 22-én történt
Ezen a napon ünnepeljük a magyar korcsolyázás napját 2019 óta, annak emlékére, hogy 2018-ban e napon nyerte meg Magyarország első téli olimpiai bajnoki címét a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor összeállítású férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó a dél-koreai Phjongcshangban.
Február 21-én történt
1893-ban ezen a napon született Honthy Hanna Kossuth-díjas primadonna, a magyar operett emblematikus alakja. Ragyogó színpadi jelenség volt, kiváló mesterségbeli tudással, színészi képességgel, játékával légkört teremtett, betöltötte a teret. Legnagyobb sikerét a számára átírt Csárdáskirálynőben a főszereplővé előléptetett Cecíliaként aratta. A többször is felújított operettet nem lehetett levenni a műsorról, mintegy 1600 előadást ért meg.
Február 20-án történt
Ma lenne ötvennyolc éves Kurt Cobain, a zenetörténet egyik legnagyobb hatású rockzenésze, az alternatív rock kilencvenes évekbeli megújulását nagyban előmozdító seattle-i Nirvana zenekar énekese, szövegírója és gitárosa. A mindössze huszonhét évet élt zenészlegendáról Brett Morgen készített filmet.
Február 19-én történt
Thomas Alva Edison fonográfja 1878-ban ezen a napon kapott szabadalmi oltalmat. A különféle harangjátékok, zenélődobozok, gépzongorák már korábban is képesek voltak hangokat visszaadni, de a fonográf megjelenéséig valós hangok rögzítésére és visszajátszására nem volt lehetőség.
Február 18-án történt
„Száz esztendővel ezelőtt mindenki ismerte Komáromban a Kacz-házat, amely a Vármegye ucca és a Csapó ucca között húzódó, hatalmas telken állott. A szomszédok néma háznak nevezték, mert bár két uccára is szolgált ajtaja, ablakai mind befelé, az árnyas kertre nyíltak. Valamikor, a vallásüldözés korában, buzgó protestánsok építették a Kacz-házat s itt tartották titkos istentiszteleteiket; azért rejtették úgy el, lombos ákácok és gyümölcsfák közé. Vármegyeházuccai kapuján még ott volt a kocogtató is, amelynek zördülése éles hanggal verte fel az udvart. A hosszú épület rézsút-kockás, farostélyzatú ablakai boltíves folyosó alól tekintettek elő” – írta az Est Hármaskönyve 1925. évfolyamának Jókai-különszámában. Ebben a házban született Jókai Mór 1825. február 18-án.
Február 17-én történt
Cserhalmi György, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész, érdemes művész 1948-ban ezen a napon született. Isten éltesse!
Február 16-án történt
2019-ben ezen a napon halt meg Bruno Ganz svájci színész. Bruno Ganz 19 éves korában lépett először kamera elé, később olyan filmekben játszott, mint A brazíliai fiúk, a Berlin felett az ég, A mandzsúriai jelölt, A felolvasó vagy Az amerikai barát. Kiemelkedő alakítása volt Oliver Hirschbiegel A bukás – Hitler utolsó napjai című filmjének főszerepe 2004-ben.
Február 15-én történt
Kr. e. 399-ben ezen a napon itta ki a méregpoharat tanítványai és kortársai szeme láttára Szókratész, a híres görög filozófus és tanító, akit az athéniak istentelenség vádjával ítéltek halálra, mivel azt állította, hogy a bálványok nem istenek, csak szobrok. A bölcs filozófus személye az elvek melletti kiállás örök példájává vált.