eztörténtma
December 23-án történt
1922-ben ezen a napon nyílt meg a Nagymező utcában, a korábbi Somossy Orfeum épületében Budapest első operettszínháza.
December 22-én történt
Ezen a napon született Makk Károly, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, színész, akinek többek között a Liliomfi, a Fűre lépni szabad, a Szerelem és a Macskajáték című filmeket is köszönhetjük.
December 21-én történt
Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold, Jöjj vissza vándor, Iskolatáska, Várj, míg felkel majd a Nap, Jégszív, Fekszem az ágyon, Gyertyák – csak néhány azokból a slágerekből, amelyek szövegíróként és/vagy előadóként az 1946-ban ezen a napon született Demjén Ferenchez (képünkön) kötődnek.
December 20-án történt
1999-ben hunyt el Eck Imre (képünkön) táncos, koreográfus, a Pécsi Balett alapítója. Műveiben a kor problémáit dolgozta fel, és a színpadi tánc korszerű kifejezési formáit kutatta, amelyhez sajátos nyelvezetet alakított ki a jazztánc, az akrobatika és a pantomim elemeit ötvözve a klasszikus balettel.
December 19-én történt
A jutalom eredményért jár, az ajándékot viszont jó és rossz tulajdonságtől függetlenül adjuk. Azt fejezzük ki vele, hogy vagyunk egymás számára, örülünk egymásnak, és ez minden problémától függetlenül igaz és nagyszerű dolog – mondta Ranschburg Jenő pszichológus, aki 1935-ben e napon született.
December 18-án történt
„A celluloid a világ legdrágább kábítószere” – vallja Steven Spielberg. Az Oscar-díjas amerikai filmrendező, aki ma ünnepli születésnapját, többek között olyan filmeket tudhat a háta mögött, mint a Schindler listája, az E. T., a földönkívüli vagy a Ryan közlegény megmentése.
December 17-én történt
Volt már Nyilas Misi, Eliza Doolittle és Lina Lamont is Szinetár Dóra, aki ma ünnepli születésnapját. A Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő nemrég életrajzi stand up esten is kipróbálta magát Egy életem címmel.
December 15-én történt
Ma ünnepli születésnapját a Kossuth-díjas Perényi Eszter Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, kiváló és érdemes művész, professor emeritus.
December 14-én történt
A ma születésnapját ünneplő Lázár Kati (képünkön) sosem csinált presztízskérdést a színészetből. Az volt neki fontos, hogy őszinte együttlétben legyen azokkal, akikkel dolgozik, és taps nélkül is pontosan tudta, hogy jó volt-e aznap vagy sem, sikerült-e megfelelni a saját elvárásainak vagy sem.
December 13-án történt
Saját bevallása szerint nem versenyző alkat, hanem csapatjátékos Balsai Móni (képünkön), aki színházi szerepei mellett olyan soroaztokban játszott, mint az Alvilág, a Mellékhatás vagy a Tündérkert, és olyan filmek épültek rá, mint a Liza, a rókatündér vagy az X – A rendszerből törölve.
December 12-én történt
Akit ma a lélektani regény egyik nagymesterének tartunk, 1857-ben perbe fogták leghíresebb művéért, amelynek kapcsán a legenda szerint így fogalmazott: „Bovaryné én vagyok!”. Ezen a napon született Gustave Flaubert (képünkön), a stendhali és balzaci realista hagyomány folytatója.
December 11-én történt
Ezen a napon született Carlo Ponti olasz filmproducer, akinek olyan világhírű mozik fűződnek a nevéhez, mint A megvetés Godardtól, Fellini Országútonja és Antonioni Nagyítása. Képünkön második feleségével, Sophia Lorennel látható.
December 10-én történt
A szakma sem igazán tartotta számon az irodalmi Nobel-díj előtt Kertész Imrét, aki azóta is egyetlen magyarként vette át 2002-ben ezen a napon az elismerést. A Sorstalanság sajátos holokausztregény; direkt roncsolt nyelve sejteti, hogy a leírt szörnyűségekhez a régi szavak már nem elégségesek.
December 9-én történt
„Mi úgy büntetjük meg a rendezőket, hogy megcsináljuk azt, amit kérnek” – vallotta Garas Dezső. 1934-ben ezen a napon született a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, mindannyiunk Kőnig tanár ura.
December 8-án történt
1938-ban ezen a napon született Tandori Dezső (képünkön) író, költő, műfordító és grafikus, a verebek, a lóverseny, a medvék és a gombfoci megszállottja. Az övé volt az első magyarországi posztmodern verseskötet, Nat Roid álnéven krimit, Hc. G. S. Solenard néven pedig fantasztikus regényt írt.
December 7-én történt
110 éve született Szántó Piroska festőművész (képünkön). Kötődött a szentendrei művészélethez, ott alkotott nyaranta. Képzőművészi tevékenységének fontos és érdekes kiegészítői irodalmi értékű önéletrajzi könyvei, amelyekben életének fordulópontjairól vall és kortársainak állít emléket.