film
Tímár Péter és Koltai Róbert kapja a CineFest életműdíját
A 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját Tímár Péter és Koltai Róbert kapja. A szeptember 5-én kezdődő rendezvény és részben az idén tizenöt éves CineClassics program is a két életműdíjas munkássága előtt tiszteleg – közölték a szervezők.
„Zseniális színész volt” – búcsúzik a filmvilág Terence Stamptől
Bár filmjeiben gyakran játszott gonosz főhősöket az augusztus 17-én, nyolcvanhét évesen elhunyt brit színész, Terence Stamp, színészként kedves, vicces és inspiráló volt vele dolgozni – legalábbis ez derül ki az egykori pályatársak, kollégák búcsúüzeneteiből.
Csajmágnes album a balatoni szezon végére
Saját verda, igazi csajmágnes, nem erről álmodtunk mindig? – hangzik el a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben.
A dalai láma a moziban tanít a boldogságra
Október 30-án érkezik a hazai mozikba A dalai láma – A boldogság tanítása című bensőséges és mélyen inspiráló dokumentumfilm, amely a világ egyik legnagyobb tiszteletben álló spirituális vezetője utolsó filmes megszólalásaként is értelmezhető.
Matt Smith, a tizenegyedik Doki szerepel az új Star Wars-filmben
Az angol színész a főszerepet alakító Ryan Goslinghoz csatlakozik a Starfighterben, amelyet 2027-ben terveznek bemutatni.
Kuroszava az Art+ Cinemába költözteti Japánt
Augusztus 14. és 20. között mindennap megnézhetjük a legendás rendező egy klasszikusát.
Hiába volt Hitler, mégis Ben Kenobiként ismerik
Huszonöt éve, 2000. augusztus 5-én halt meg Sir Alec Guinness Oscar- és Golden Globe-díjas angol színész, aki élete alkonyán a Csillagok háborúja filmtrilógiában mint Obi-Wan Kenobi lett igazán ismert, jóllehet ő maga ezt a szerepét szerette a legkevésbé.
53 perc kell ahhoz, hogy elhagyjuk a valóságot
Az autóversenyzés és a rock and roll hasonlít egymáshoz: nem lepődtünk meg, hogy Brad Pitt F1 című filmjéhez energikus soundtracket, az F1 The Albumot rendelték hozzá.
9 és ¾ titok a 45 éves Harry Potter varázsvilágából
A szigorú McGalagony volt szerelmes is? Mit jelent Voldemort neve? És hova folynak le a roxforti vécék? Megannyi mágikus titok, aminek most utánajárunk.
Hans Zimmer is csatlakozik az Eufória stábjához
A Zimmer–Labrinth-páros zenei együttműködés tovább mélyítheti a tinisorozat már így is erőteljes audiovizuális világát.
George Lucas saját Star Wars-ereklyéit állítja ki múzeumában
A múzeumban a Star Wars-univerzumból kiállítják többek között Anakin Skywalker hajóját és Luke légpárnás járgányát, a Marvel-rajongókat pedig az Iron Man első borítójának eredeti rajza és a Fekete Párduc korai grafikái várják.
Nyolc bizonyíték, hogy Helen Mirren a világ legkúlabb nyolcvanévese
Királynőként Oscar-díjas, maffiamamaként halálosan elegáns, miközben élő példája, hogy egy legenda is lehet természetes, retusmentes és önazonos.
Meghalt Hulk Hogan
Hetvenegy éves korában meghalt Hulk Hogan, a legendás pankrátor és filmsztár – jelentette be a hírt a TMZ Sports.
Már megint újraforgatják az Értelem és érzelmet
Új filmadaptációt forgat Georgia Oakley az Értelem és érzelem című Jane Austen-regényből – írta a Variety.com.
A hupikék törpikék merénylet áldozatai lettek
Az egyszerűen csak A hupikék törpikék címet kapó 2025-ös törpkaland minden idők egyik legnagyobb animációs káosza lett.
Vilmányi Benett hidegháborús kémhistóriás sztoriba csöppen a Balatonon
Akció, humor és romantika: javában forog Nagy Viktor Oszkár Kémfeladatok kezdőknek című filmje, melynek főhőse egy nagyravágyó balatoni londíner a ’70-es évek Magyarországán.