filmkritika
Horrornak hirdetik, mégsem az a Holnap meghalok
Mozikban Cibulya Nikol rendezése, amely a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon különdíjat nyert az elsőfilmek versenyében, nem az, aminek látszik.
Egy dán rendező és két ázsiai színész mondja meg, hogy filmezünk mi
Bruce Lee és Jackie Chan pofonokat ezúttal nem oszt, ellenben valami lényegit mondanak arról, hogyan néztünk filmet az elmúlt hetven évben mi, magyarok.
Tomiék számára nincs gyógyulás, csak pillanatnyi józanság
Till Attila És mi van Tomival? című filmje egyetlen nap történetével bizonyítja, hogy egy alkoholistának nemcsak leszokni, hanem józannak maradni is nehéz.
Gyász ide vagy oda, ezek a figurák valamit nem mondanak ki
Hajdu Szabolcs filmtrilógiájának záródarabjában, az Egy százalék indiánban a szereplők újak, problémáik azonban fájdalmasan ismerősek. Kritika.
Kritikaíró pályázatot hirdet a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Olyan középiskolás diákok és egyetemista hallgatók jelentkezését várják, akik a film mellett érdeklődnek a szövegalkotás, a kritikaírás iránt.
Még mindig a tűző napon énekeljük a Szózatot
A Fekete pont című film az egyéni felelősségvállalás és a szolidaritás jelentőségére figyelmeztet, és arra, hogy legyünk kíváncsiak egymásra.
Az ihlet a lusta írók ürügye
A világon a legtöbb könyvet jegyző Nemere Istvánról szóló dokumentumfilmet egy dolog menti meg: az érdekes és szimpatikus főszereplő.
Ezen a hegyen a rusztikus tojásrántotta is jobban esik
A modern technológia világában a valódi boldogság talán egy hegyi kunyhóban, egy tojásrántottában és az emberi kapcsolatokban rejlik.
Saját halálfélelmével néz szembe Pedro Almodóvar A szomszéd szobában
A spanyol mester az eutanáziáról készítette első angol nyelvű filmjét Julianne Moore és Tilda Swinton főszereplésével. Kritika.
Az egyik kezével üt, a másikkal simogat
A Velünk véget ér tisztességesen megcsinált, élvezhető film, amely egyszerre nyúl idealistán és valószerűen a kapcsolaton belüli erőszak témájához.
Ha Armstrongéknak nem megy, Scarlett Johansson elvisz a holdra
Az Apollo–11 kilövése előtt játszódó és a holdra szállást övező összeesküvés-elméletekből is merítő Vigyél a holdra igazi old school romantikus vígjáték.
Mi a fontosabb: a tenisz vagy a szerelem?
Luca Guadagnino sportdrámájának női főszereplője szerint a válasz egyértelmű. A Challengers éppúgy szól az emberi érzelmek röpködéséről, mint a pályán zajló fizikai adok-kapokról.
Iskolai szexuális zaklatás és szerelmi háromszög a behavazott Anatóliában
A török mester, Nuri Bilge Ceylan legújabb monumentális filmje, az Elszáradt füvekről a változás lehetetlenségéről és az emberi kapcsolatok kaotikusságáról szól. Törökország ezzel a filmmel nevezett az idei Oscarra, Merve Dizdar színésznő pedig Arany Pálmát vihetett haza Cannes-ból a filmben nyújtott alakításáért.
Homok alatt, homok felett
Denis Villeneuve végre betetőzte Paul Atreides monumentális felnövéstörténetét – az Oscar-díjas Dűne második felvonása látványban és hangban hibátlan, sőt a megváltozott médium lehetőségeihez képest Frank Herbert regényéhez is hű marad. Kritika.
Egy kisróka és egy kiskatona zsebkendőáztató története a frontvonalról
Kutyával, lóval, kisgyerekkel készített, megindító filmet már sokat láttunk, most viszont egy kisróka hoz új színt az ember-állat barátságról szóló alkotások közé. Ráadásul A róka című osztrák-német film végre nem a szövetségiek szempontjából mesél el egy II. világháborús, igaz alapokon nyugvó történetet.
Menekülés Zombiföldről
Boross Martin filmje valami nagyon ismerős, valami nagyon idegen. Külföldi utazás Magyarországon, hogy akár vidékről, akár városból indulunk, egyre kevésbé értsünk bármit is, és mégis úgy érezzük: ennél inkább otthon már nem is lehetnénk.