Fölszállott a páva
Nincs még itt a Kánaán
„…nincs még itt a Kánaán. Ez a néhány műsor amolyan »ünnepi tűzijáték« volt a kultúra művelőinek és nézőinek életében, de nem csinált forradalmat” – mondta a Fölszállott a páva kapcsán Herczku Ágnes népdalénekes, akivel táncról, énekről és a pályája alakulásáról beszélgettünk, valamint arról, valóban őrizzük-e a magyar népi kultúrát.
Hétköznapi csodák a népzenében
Ha megszólal a zene, muszáj táncolni – vallja Hoksz Attila, aki tavaly elnyerte a „Fölszállott a páva” népzenei és néptánc tehetségkutató versenyének közönségdíját. A következő évadban őt is, és az új versenyzőket is láthatjuk, akik ismét gyerekek lesznek. A műsort október 21-től nézheti a közönség a Duna közszolgálati csatornán.
Gyerekeket vár a Fölszállott a páva
Idén is gyerekek jelentkezhetnek a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutatóba. A Duna televízión ősszel induló műsorba a 6 és 14 év közötti gyerekek legfeljebb hét perces demófelvétellel és a kitöltött jelentkezési lappal nevezhetnek április 10-ig – hangzott el a beharangozó sajtótájékoztatón március 10-én Budapesten.
Fölszállott a páva - Megvannak az első középdöntő továbbjutói
Lezajlott a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató gyermekkiadásának első középdöntője, de hátra van még 12 produkció - ők most pénteken, december 11-én állnak színpadra a döntőbe jutásért.
Színes portfólió a megújult közmédiában
Márciusban megújult a közmédia: tematizálták a csatornákat, bővült a portfólió. A kulturális műsorok tekintetében is szélesedett a kínálat, az eddig is nagy sikerrel futó műsorokat pedig - Virtuózok, Fölszállott a páva - szintén folytatják. A régi és új produkciókról, a Petőfi TV-ről, valamint a Kossuthkifliről Szabó László Zsolt vezérigazgatóval beszélgettünk.