Fonó Budai Zeneház
A Fonóban ünnepel az ország legfiatalabb hivatásos néptáncegyüttese
Fitos Dezső és Kocsis Enikő alkotópárosának előadásai autentikus gyűjtésekre épülnek, de a hagyománytisztelet mellett bátran kísérleteznek is. A Fitos Dezső Társulat három évvel ezelőtt költözött a Fonóba, jelenleg ők az ország legfiatalabb hivatásos néptáncegyüttese. A művészcsapat több új előadással és a március 18-án nyíló, Lendületben című interaktív kiállítással ünnepel.
Fitos Dezsőék a Fonóban farsangolnak
Február 22-én a Fitos Dezső Társulat várja farsangi gyerektáncházba a családokat, gyerekeket, március 1-jén pedig az Ígjen a falu! csapata rendez jelmezes táncházat a Fonóban a Dresch Vonós Quartettel, valamint Kiss-Balbinat Ádámmal és bandájával.
Az Arénában táncház lesz a javából
Az élő népművészet nagy múltú összművészeti fesztiválja, az immár negyvennegyedik alkalommal megrendezendő Táncháztalálkozó április 4–6. között várja a látogatókat. A fesztivál fő helyszíne idén is a Papp László Budapest Sportaréna.
Szerdánként gyimesi táncokat tanulhatunk a Fonóban
Januártól egészen márciusig gyimesi táncokat tanulhatnak az érdeklődők a Fonó harminc éve működő szerdai táncházában. A januári alkalmakat Berecz István, Szabó Kincső és Hajdú Flórián vezetik, a tánctanítást énekoktatás és közös dalolás követi.
Szerb újévvel indít 2025-ben a Fonó
Január 13-án a déli szláv népek hagyományai szerint, vérbő balkáni zenékkel is köszöntik az új esztendőt a Fonó Budai Zeneházban. Fellép a Balkan Pop Up és a Poklade.
Világzenével, jazzel, népzenével és táncházzal zárják az évet a Fonóban
A harmincadik évfordulóját ünneplő Fonó ezen a télen is válogatott programmal várja az érdeklődőket év végi jubileumi ünnepi sorozatában, ahol december 27-től egészen az újévig minden este több koncertet is meghallgathat a közönség, míg a Fonó Folk Szilveszteren bárki áttáncolhatja magát az újévbe.
Másik Jánossal ünnepel a 25 éves Besh o droM a Fonóban
A sokoldalú előadó és zeneszerző Másik János társaságában ad koncertet a negyed évszázaddal ezelőtt megalakult Besh o droM zenekar december 7-én a Fonó színpadán. Az előzenekar szerepét a Fláre Beás csapata tölti be.
A Fonóban mutatja be Góré című nagylemezét a Cimbaliband
Góré címmel elkészítette legújabb, tizenkettedik nagylemezét a Cimbaliband. A rengeteg meglepetést ígérő albumot október 11-én, a Fonó Budai Zeneházban mutatja be az Unger Balázs, Babos Lőrinc, Solymosi Máté, Tóth Gergely, valamint Varga Kornél alkotta zenekar, számos vendégzenész közreműködésével.
Mester vonós hangszerek és vonók kiállítása borkóstolóval
Tizenharmadik éve ad otthont a Fonó a Wine & Violin Hegedű- és Vonókészítők Szalonjának, amely Faragó-Thököly Márton hegedűkészítő kezdeményezésére indult.
Művészet kell, hogy szebb legyen a lelkünk, a népzene és néptánc pont erre való
Fergeteges táncos, énekes mulatságba invitálja minden hónapban a legkisebbeket a Fitos Dezső Társulat. A Fonó Budai Zeneházban élő muzsikaszó mellett vetélkedők, népi sportjátékok várják a gyerekeket. A Csoóri-sorozat új filmje segít átérezni a hangulatot!
A Táncházak Éjszakájával indítja évadát a Fonó
Szeptember 14-én 35. alkalommal rendezi meg a Táncház Egyesület a Táncházak Éjszakája – Országos Szezonnyitó Táncházi Mulatságot. Az esemény, melynek a Fonó Budai Zeneház ad otthont, interaktív családi programokkal, hajnalig tartó tánccal és kiváló zenekarokkal indítja útjára a táncházi évadot.
Életre kel a Fonóban a bául hagyomány
Szeptember 5-én este a Fonóban életre kel Rabindranath Tagore és Lálan, a legendás bául énekes spirituális és zenei öröksége. Az Áldozati énekek (Gitanjali) című koncerten Parvathy Baul nyugat-bengáli bául mester, énekes, mesemondó és festő, valamint Wittek Béla gitár- és szitárművész lép színpadra.
Lemezbemutatóval és táncházakkal zárja évadát a Fonó
A Fonó Budai Zeneház a nyári időszakra bezárja kapuit, és csak szeptemberben várja újra a közönséget, előtte azonban izgalmas programkavalkáddal: a Magos zenekar Bartók 1914 című lemezének bemutatójával, a Fonó Szerda évadzáró alkalmával és Tánckaláka címmel a Fitos Dezső Társulat előadásával búcsúztatja az idei évadot.
Milyen zene üvölt a román határon csempészáruval fennakadt zenészek kocsijából?
Bár címünk tűnhetne akár egy félresikerült találós kérdésnek is, a Fanfara Complexa épp erre keresi a választ nemrég megjelent, Pașaport Control című albumán. De mi közük van a daloknak az orvhalászathoz, és mitől lehet életveszélyes egy moldvai lagzi? Erről is mesélt nekünk a zenekar, miközben a népzenei hitelesség kérdéskörét is boncolgattuk.
Kandela: A Skanzen más fényben
Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata. A Fonóval, a PajtaKulttal és fényfestőkkel közösen megálmodott Kandela – A Skanzen más fényben fesztiválon egyedi fényalkotásokkal, koncertekkel, táncházzal és különleges dunakanyari gasztronómiai kínálattal várják az érdeklődőket.
Kárpátalja sokszínűsége a Fonóban
Művészek, zenészek, táncosok fogtak össze a háborús helyzetben lévő kárpátaljai magyarság megsegítésére. A Fonó április 27-i Együtt, egymásért! estje a vidék népművészetét mutatja be.