Az orvos
Október 18-án a keresztények Lukács evangélistáról emlékeznek meg. A hagyomány szerint Pál apostolt kísérte missziós útjain, mestere halálát követően pedig Egyiptomban és Görögországban prédikált. Evangéliumán kívül őt tartják az Apostolok Cselekedetei című újszövetségi könyv szerzőjének is. Polgári foglalkozására nézve orvos volt. Pál emlegeti így: „Lukács, ama szeretett orvos” (Kol 4,14). Így lett az orvosok, kórházak, fürdők jeles szentje.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium  (részlet)

ALMÁSI BALOGH PÁL (Nagybarca, 1794. október 18. – Pest, 1867. szeptember 11.) orvos, akadémikus, tudományszervező, jeles közéleti személyiség, Széchenyi és Kossuth háziorvosa. Ő volt az MTA első folyóiratának, a ’Tudománytár’-nak az egyik szerkesztője. Sokat fáradozott a honi ipar és állatvédelem ügyében. Fia, Tihamér (1838–1907) is orvos lett, aki – édesapjahoz hasonlóan – szépirodalmi műveket is alkotott.

Magyar Tudománytörténeti Intézet

DÁVID LAJOS (Kézdivásárhely, 1889. október 18. – Szeged, 1962. augusztus 30.): gyógyszerész, egyetemi tanár. A szegedi gyógyszerészeti fakultás gyógyszerészképzésben és a gyógyszertechnológia terén nemzetközi hírnevet szerzett oktatója. A kolozsvári egyetemen 1910-ben gyógyszerészi, 1913-ban doktori oklevelet szerzett. 1910-től a kolozsvári egyetem, majd az egyetemi gyógyszertár gyakornoka. 1921-ben a szegedi egyetem gyógyszerészeti intézetének vezetésére és az egyetemi gyógyszertár megszervezésére kapott megbízást. 1922-ben magántanári képesítést szerzett, 1930-ban a gyógyszerészképzés és szakirodalom művelése terén szerzett érdemei elismeréséül tanári címet kapott. Több külföldi tudós társaság tagjává választotta. 1944–58-ban a gyógyszerészeti tanszék vezetője. Kiemelkedő érdemeket szerzett a gyógyszertechnológia művelése, továbbá a gyógyszerészképzés terén, különösen a szegedi gyógyszerészképzés megszervezésével.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

BEYTHE ANDRÁS (Sárvár, 1564. október 18. – Németújvár, 1599): botanikus, református prédikátor. A XVI. századi magyar tudományos élet kevés számú képviselőjének egyik, a korra jellemző tudósi életpályát magáénak mondható alakja. Batthyány Ferenc gróf nevelője, utóbb a Batthyány grófok udvari papja volt, miként apja, Beythe István is. Füves könyve Melius Herbariumának átvétele, néhány tévedését azonban kijavította, Műve tulajdonképpen orvosi használatra szánt füves könyv florisztikai feljegyzések nélkül. Eredeti címe: Fives-könüv, fiveknek és fáknak nevökről, természetökről és hasznokrul (Németújvár, 1595).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A magyar matematikai műnyelv megteremtője – és a magyar regényírás úttörője, a bunyevác származású DUGONICS ANDRÁS (Szeged, 1740. október 18. – Szeged, 1818. július 25.) a szegedi piarista gimnáziumba járt, majd belépett a rendbe. Bölcseleti és teológiai tanulmányainak végeztével, 25 évesen szentelték pappá. Nyitrán, Szegeden, Vácott, Medgyesen tanított rendi gimnáziumokban. Ekkor írta iskoladrámáit, versgyűjteményét. Iskoladrámái a magyar barokk dráma utolsó korszakát, a hivatásos színházhoz vezető utat képviselik, plautusi–molière-i hagyományú expurgációk, általában elhagyják a női szerepeket, szerelmi tárgyat és erkölcsi tanulságot közvetítenek. Legtöbbjük kiadatlan. Latin nyelvűek: Opimius (Vác, 1769); Trinummus (Vác, 1770). Vegyes (magyar–latin–német) nyelvűek: Actio Dialogica (Szeged, 1762, befejezetlen); Exercitatio Comico–Academica (Szeged, 1762). Magyar nyelvűek: Menekmus (Vác, 1766); Gyönygyösy (Vác, 1770); A fazék (Máramarossziget, 1774 bizonytalan szerzőségű); Tárházi (Pest [?], 1789, 1792). 1760–63-ban lejegyezte saját és gyűjtött verseit. 1774-től tanít a nagyszombati egyetem elemi matematikai tanszékén, amelynek később vezetője lett, majd 1777-ben az egyetemmel együtt ő is Budára költözött. 1784-ben megjelent könyve, A tudákosságnak két könyvei, amelyekben foglaltatik a betűvetés (betűszámtan) és a földmérés (mértan), tárgyát tekintve is hézagpótló mű volt, de még jelentősebb abban a tekintetben, hogy ekkor történt az első kísérlet a matematikai műnyelv megteremtésére. Dugonics munkája indoklásában kijelenti: (célja az volt), „… hogy megmutassam, hogy a német nyelv sohasem oly alkalmatos a tanulmányoknak kimagyarázásában, mint a magyar nyelv”. A könyv kiadása nyílt ellenszegülésnek számított II. József németesítő rendeleteivel szemben. Dugonics használt először számos, a mai nyelvben is tovább élő matematikai kifejezést, mint például: bizonyítani, egyenlet, gömb, gyök, hasonló, háromszög, henger, húr, sugár, szög, véges.
1796-ban kiadta és bevezette Gyöngyösi István verseit. A Trója veszedelme (Pozsony, 1774) a klasszikus eposzokat dolgozza föl prózában, az Ulyssesnek […] történetei (Pest, 1780) az Odüsszeia első magyar fordítása. Latin nyelvű tanítóregényét (Argonauticon, Pozsony–Kassa, 1778) magyarul is megjelentette: A gyapjas vitézek (Pozsony, 1794). Legsikeresebb műve az első magyar nyelven írt regényként számon tartott Etelka, melyet 1786-ban fejezett be, de a mű a cenzúra miatt csak 1788-ban jelent meg. A barokk gáláns–heroikus államregény az Árpád-korban játszódik. A II. József németesítő politikája ellen irányuló mű a kor számára érthető politikai célzatosságát az Etelkának kulcsában (Dugonics András följegyzései, 1883) fejti meg. Hazafiságának fontos része nyelvújítási programja: képzéssel, szófajváltásokkal, analógiás megoldásokkal sok új szót alkotott, régieket elevenített föl, s az irodalomba emelt számos népnyelvi (főleg Szeged környéki) szót, kifejezést. Az Etelka sikerén felbuzdulva több regényt írt, bár az első sikerét többé nem érte el. Latin drámájából (Briliantina Praetensio, 1789) Az arany pereczek címmel írt regényt; Héliodorosz Aithiopikáját dolgozta át A szerecsenekben (Pozsony–Pest, 1798); Etelka történetét folytatta a Jolánka, Etelkának leánya (Pest–Pozsony, 1802–1804) című munkájában. Sajátos irodalmi kísérletnek tekinthető a Voltaire Zadigjának német fordítása alapján készült átdolgozás Cserei címmel (Szeged, 1808), egyszersmind a cselekmény magyar környezetbe helyezése – Taksony vezér korába. Az Etelka politikai célzatosságával szemben e regényeit már pusztán szórakoztatásra szánta. Drámái epikusak, narratívak, a színrevitelkor legtöbbször átdolgozóra van szükség. Az arany pereczeket Endrődy János alkalmazta színpadra (1792, később Matskássy Julianna címmel is). 1793-tól játszották az Etelkát Soós Márton átdolgozásában. Dugonics András a Jeles történetek két kötetében (Pest, 1794) jelentette meg drámáit: Toldi Miklós, Etelka Karjelben, Bátori Mária, Kun László (később Berényi Jolánta címmel is). Leggyakrabban játszott darabjából, a Bátori Máriából írta Erkel Ferenc első operáját (1840). Drámái áltörténeti érzékenyjátékok; egyik sem eredeti; Dugonics András külföldi forrásokból dolgozott, s megelégedett a nevek és a színhely magyarításával. Utolsó drámai magyarításában Plautus komédiáját helyezte Szegedre (Menekmus, 1807, kiadatlan). A Radnai történetek (Szeged, 1810) a búcsú és a kegyhely történetét dolgozza fel. Utolsó évtizedeiben történetírással is foglalkozott: a magyarok őstörténetét rendszerezte, világtörténelmi munkákat kompilált. Ugyancsak a magyar nyelv fejlesztését célozza 1820-ban Szegeden posztumusz kiadott kétkötetes gyűjteménye, a Magyar példabeszédek és jeles mondások, amely 10 182 közmondást és szólásmagyarázatot tartalmaz. 1808-ban vált meg egyetemi katedrájától és haláláig szülővárosának rendházában élt, visszavonultan, de továbbra is tevékenyen.

Magyar Szabadalmi Hivatal; (Források: Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Magyar Tudománytörténeti Intézet, Magyar irodalmi lexikon, 1926; Demeter Júlia szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)

A szénalapú gázgyártás 1909-ben került magánkézből a főváros felügyelete alá. Ennek kapcsán merült fel egy új gázgyár építésének szükségessége. Az építési területet az óbudai Duna-parton, Aquincum tőszomszédságában jelölték ki. A gyár műszaki berendezéseinek terveit 1909-ben Weisz Albert készítette, az építész Reich Kálmán volt. A historizáló-szecessziós (mára már védetté nyilvánított) épületegyüttes leglátványosabb eleme a három kátránytorony és a víztorony. A gyárhoz hatalmas munkáslakótelepet építettek, a tisztviselők számára pedig a Duna partján épültek kényelmes lakóházak.
Az Óbudai Gázgyár – külföldi szakemberek véleménye szerint is – az akkori idők legkorszerűbben felszerelt üzeme volt Európában. Hetvennyolc kamrás Koppers-féle kokszoló kemencéből, tizenkét Kerpely-féle forgórostélyos generátorból, szénelőkészítő és kokszfeldolgozó üzemből, gáztisztítóból, tizenkét százezer köbméteres gáztartóból és kiszállító kompresszor telepből állt.
A gáz szolgáltatását 1913. október 18-án kezdték meg. Az ünnepélyes megnyitóra 1914. június 15-én került sor. A szénalapú városigáz-gyártás hetven év után, 1984-ben szűnt meg.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988; A Magyar Múzeumok honlapja)

RHORER LÁSZLÓ, (Budapest, 1874. október 18. – Budapest, 1937. augusztus 25.): orvos, fizikus, röntgenológus, egyetemi tanár, a biofizika hazai előfutára. 1897-ben Budapesten befejezett orvosi tanulmányai után gyakornokként, 1899-től tanársegédként dolgozott. 1902-ben lett magántanár az állatorvosi főiskolán, majd 1907-ben a budapesti egyetem orvosi karán. 1908-ban az állatorvosi főiskolán fizikát és fizikai kémiát adott elő. 1910-ben ugyanott az orvosi fizika tanára lett. 1923-tól az orvosi fizika és a röntgenológia tanára volt a pécsi egyetemen. Jelentősek az oldatokra, a szén égési elemeire, a H-ion-koncentrációra, a röntgensugarakkal szemben való szenzibilizálásra, az ionizációs dózismérésre, röntgenspektrográfiára, a frakcionált besugárzásra vonatkozó kutatásai és tankönyvei. Mintegy harminc tudományos közleménye felölelte az orvosi fizika számos területét. Élete utolsó évtizedeiben főleg a röntgensugárzás biológiai hatásával és orvosi alkalmazásával foglalkozott.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

A magyar festészet napja olyan kezdeményezés, amelyet 2002 óta ünneplünk minden évben, október 18-án. A dátumválasztás mögötti ok, hogy a hagyomány szerint októberben emlékezünk meg Szent Lukácsról, aki nemcsak az orvosok védőszentje, hanem egyben a festők és a festészet patrónusa is. Ezért vált október 18, Szent Lukács napja a magyar festészet napjává.
A magyar festészet napja eredetileg civil kezdeményezés volt, amely Bráda Tibor, Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József és Fabók Gyula elképzelése alapján jött létre.
A művészeti mozgalom azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a magyar társadalom figyelmét a kortárs képzőművészet aktívan alkotó művészeinek munkájára, aktualitásaira és jelentőségére. A rendezvény évről évre növekszik: a kiállítóhelyek legnagyobb része kezdetben a főváros központi részeire, kiállítótermeire korlátozódott. Az alapítás óta azonban olyan vidéki nagyvárosok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Szolnok, Békéscsaba, Győr, Siófok, Miskolc, Esztergom vagy éppen Szigetszentmiklós, ezek után pedig fokozatosan jelezték érdeklődésüket a kisebb települések és falvak is.
Korábban a programok nagy részét kiállítások, szorosan a festészethez fűződő díjátadók alkották, az évek során azonban megszaporodtak a koncertek, irodalmi események, színházi előadások is, ezek mellett pedig különféle társművészeti alkotások támogatják a kortárs festészet ünnepét.
A nemzetközi szempontból is jelentős emléknap már nemcsak a fiatal generáció és az évtizedek óta aktív művészek munkáit mutatja be, hanem rendre külföldi vendégművészek alkotásait is.

Déry Tibor (Budapest, 1894. október 18. – Budapest, 1977. augusztus 18.)

Kossuth-díjas író, költő. A Digitális Irodalmi Akadémia 2016-ban posztumusz tagjává választotta.

*

1894. október 18-án született Budapesten asszimilálódott zsidó nagypolgári családban. Apja Déry Károly (1843–1919) ügyvéd, anyja az osztrák Rosenberg Ernestin (1863–1958). Egy testvére volt, a Georginak (Zsorzsinak) becézett György (1904–1944?), akiről felnőttkorukban derült ki, hogy féltestvér: más apától született. Déry öt- és kilencéves kora között lábának csonttuberkolózisa miatt külföldi szanatóriumokban feküdt. Iskoláit a fővárosban végezte, az elemi után kereskedelmi középiskolába (korabeli megnevezésével „akadémiába”) járt, majd egy évig a svájci Sankt Gallenben tanult nyelveket. Innen hazatérve, 1913-ban anyai nagybátyja faipari nagyvállalatához, a Nasici Tanningyár és Gőzfűrész Rt.-hez került hivatalnoknak. 1917-ben jelent meg első írása, a Lia című kisregény. 1918-ban sztrájkot szervezett a gyár munkásai között, emiatt nagybátyja elbocsátotta, így elveszítette katonai mentességét, és be kellett vonulnia. Lábsérülése miatt a frontra nem vezényelték ki, szolgálatát irodai munkával töltötte ki. Már hivatalnoki ideje óta rokonszenvezett a háborúellenes, pacifista és baloldali mozgalmakkal; egész életében szocialistának vallotta magát.

A Tanácsköztársaság idején belépett a kommunista pártba, megválasztották az Írói Választmány tagjának, de politikai munkát nem végzett. Apja a tulajdonát képező Wesselényi utcai házuk államosítása miatt 76 évesen öngyilkos lett. Déry ekkor családjával együtt elhagyta Budapestet. 1920-ban összeházasodott a katonai szolgálat alatt megismert, polgári származású Pfeiffer Olgával (1896–?), és együtt emigrációba vonultak. Elsőként Bécsben telepedtek le. Első kötetei is itt jelentek meg (A két nővér, A kéthangú kiáltás, Ló, búza, ember). Déry a hazai lapok (elsősorban a Nyugat) mellett emigráns napilapokban és folyóiratokban (Bécsi Magyar Újság, Ma, Panoráma) és a bécsi, német nyelvű Sturmban is publikált verset, novellát és esszéket is. Később a bajorországi Feldafingban, majd 1924–1926 között Párizsban éltek, itt Déry alkalmi munkákból tartotta fenn magát (hosszabb időre bélyegkereskedő lett); alig publikált. Az emigráció idején épültek ki kapcsolatai a magyar és nemzetközi avantgárd szerzőkkel és mozgalmakkal. Kártya- és egyéb adósságok miatt elhagyták Párizst. 1926-ban fél évet Perugiában töltöttek, majd hazatértek Budapestre.

1928-tól viszonya volt Karinthy Frigyesné Böhm Arankával. Elvált Pfeiffer Olgától. Ezután ismét hosszabb időt töltött külföldön: 1928-ban Olaszország, 1929-ben Prága az úti cél, 1930–31-ben pedig – a Böhm Aranka-viszony megszűnése után – a skandináv országok. 1931 októberétől 1932 végéig Berlinben élt, hírlapi fotósként és újságíróként dolgozott, közben a kommunista mozgalomban tevékenykedett. Budapesten keresztül Jugoszláviába, Dubrovnikba ment, majd 1933-tól ismét Bécsben élt, ahol a baloldali munkások oldalán részt vett az 1934. februári polgárháborúban. Az osztrák rendőrség nyomozott utána, az illegális kommunista párt pedig megszakította vele a kapcsolatot. Emiatt augusztusban hazatért, majd ősszel Mallorca szigetére utazott. 1935 nyarán költözött vissza, immár véglegesen, Budapestre. 1937-ben több hónapos erdélyi utazást tett. Regényfordításokból és alkalmi írásokból élt, amelyek gyakran mások neve alatt jelentek meg. Lefordította André Gide Utazásom Szovjetunióban című – inkább szovjetellenes – könyvét, emiatt 1938 végén kéthónapi fogházbüntetésre ítélték.

Melhardt Gergő: Déry Tibor életrajza (részlet)