Ginger Rogers

Július 16-án történt

„A tudás, az érdeklődés közelebb visz ahhoz, hogy megszeressünk valamit. Ha megszeretjük, akkor már valamennyire magunkénak is érezzük, és fontos lesz nekünk, hogy óvjuk, őrizzük, tegyünk érte, gondozzuk” – fogalmazta a 2021. július 16-án elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező, televíziós szerkesztő, Ráday Mihály, akit elsősorban az 1979-től 2010-ig általa szerkesztett és vezetett Unokáink sem fogják látni, avagy Városvédő Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát című tévéműsorból ismert a nagyközönség.

Július 16-án történt

1911. július 16-án született Ginger Rogers Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, táncosnő. Ginger Rogers tizennégy éves korában lépett fel először táncosként, és hamarosan a New York-i Broadwayn is bemutatkozott. Első rövid filmszerepét 1929-ben alakította, majd 1933-ban a Flying Down to Rio című zenés filmben együtt játszott Fred Astaire-rel, akivel a filmtörténet leghíresebb táncospárjává váltak.

Ginger Rogers napfényt vitt a gazdasági válság által sújtott amerikaiak életébe

Harminc éve, 1995. április 25-én halt meg Ginger Rogers Oscar-díjas amerikai színésznő, Fred Astaire elválaszthatatlan társa a filmvásznon. Pályafutása csúcsán Hollywood legkeresettebb és legjobban fizetett sztárja volt.