Giorgio Armani
Július 11-én történt
„Igazából sosem akartam énekes lenni. Mindig zenész akartam lenni, zeneszerző. A verseket azért zenésítettem meg, mert rabul ejtették a szellememet és a szívemet. Ezt el szerettem volna mondani, de a beszédnél hatásosabb, ha eléneklem. Szóval az éneklés egy szükségszerű megoldása annak, hogy elmondhassam, ami a szívemben van, és nem egy tudatos választás” – fogalmazta egy interjúban a ma ötvenegyedik születésnapját ünneplő Erkel Ferenc-díjas hegedűművész, énekesnő, zeneszerző, Szirtes Edina Mókus, a magyar kortárs zene sokoldalú alkotója.
Hírmozaik – július 2.
Ma indul a jubileumi Zsolnay Fényfesztivál, magyar siker az iPhone nemzetközi fotóversenyén, megvan, ki rendezi az Armani-filmet – hírösszefoglalónk.
Meghalt az olasz divatkirály, Giorgio Armani
Kilencvenegy éves korábban elhunyt a legendás olasz divattervező, Giorgio Armani – tette közzé szeptember 4-én a La Repubblica.
Orvosnak készült, majd katonából a divat egyik leghíresebb márkaneve lett
Július 11-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Giorgio Armani olasz divattervező, aki ösztönösen megérzi még az apró stílushibákat is, „mint amikor egy villát rossz helyre tesznek az asztalon”.