Grosics Gyula

Február 4-én történt

„Lehet vitatkozni róla, de nincs politika nélkül semmi. El tudok képzelni nagy írókat nélküle, de nemigen. Minden politika, az egész élet politika. Attól pedig nem félek, hogy emiatt az utókor számára elavulok, és nem tudok örök érvényűeket írni” – fogalmazta a 2012. február 4-én elhunyt kétszeres József Attila-díjas író, dramaturg, politikus, Csurka István, akinek olyan emlékezetes drámák és regények fűződnek a nevéhez, mint a Deficit, a Döglött aknák és a Házmestersirató, illetve a Moór és Paál, A kard, a Dagonyázás és a Hamis tanú.

A kapus, akit Fekete Párducnak hívtak – 100 éve született Grosics Gyula

Száz éve, 1926. február 4-én született Grosics Gyula olimpiai bajnok labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, a nemzet sportolója, akit 1998-ban az évszázad legjobb magyar kapusának, 1999-ben pedig a világ tíz legjobb kapusa közé választottak.

Február 4-én történt

Ezen a napon hunyt el Udvardi Erzsébet Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, akinek alkotói pályaívében épp úgy helyet kaptak a posztimpresszionista, később pedig a környezet hangulatára koncentráló szürrealista tájképek, mint a szentek életével kapcsolatos biblikus témák.