Guillaume Apollinaire

November 9-én történt

Ma ünnepli ötvennyolcadik születésnapját Tóth Auguszta Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a Nemzeti Színház, az Új Színház, a Játékszín, a Radnóti Miklós Színház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház darabjaiban, illetve a Magyar Passió, a Hölgyek és urak, a Szappanbuborék, a Boldog békeidők és az Ők tudják, mi a szerelem című filmekben láthatott a közönség.

Augusztus 26-án történt

Ma ünnepli hatvanegyedik születésnapját Lux Ádám Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, akit többek között a debreceni Csokonai Színház, a szolnoki Szigligeti Színház, illetve a József Attila Színház és a Karinthy Színház darabjaiban, a Megszállottak, a Farkasasszony és a Magyar Golgota című filmekben, valamint számos népszerű tévésorozatban láthattunk, láthatunk.

Marc Chagall semmilyen irányzathoz sem sorolható

Negyven éve, 1985. március 28-án halt meg Marc Chagall orosz származású francia képzőművész, a múlt század egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb alkotója, akinek látomásos művészete egyaránt merített a kelet-európaiságból, a párizsi iskolához tartozásból és a zsidó identitásból.

Halála után is gazdagította a magyar irodalmat Radnóti Miklós

Nyolcvan éve, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós költő, műfordító, a 20. századi magyar líra egyik meghatározó alakja, akinek korai költészetét a szabadvers forma, a lázadó expresszionista hang jellemzi, az egyre fenyegetőbb létben megszülető művei azonban már kiérlelt, klasszikus formát mutatnak.

November 9-én történt

„Azt hiszem, jobb minőségű életre születtem, mint amit élnem adatott. De ez gőgös kijelentés, a gőg pedig mindig ostobaság, lényegében. Megélni az életet, azt, ami jutott, s úgy megélni, hogy a teljes jusson, ez az életfeladat, bárhol is éljünk.” Ezen a napon született a Nobel-díjas Kertész Imre.