Günter Grass
Október 16-án történt
„A rajz minden művészetek között elsőnek árulja el művelőjének karakterét. A fürgén szállongó, friss bukfencet vető, léhán odapazarolt, vagy éppen omlatag szenvelgéssel kanyarított vonalak éppúgy bizonyítják a tehetséget, mint ahogy elárulják a modorosságot vagy szolgai utánzást. A vonal olyan, mint egy elszólás. Nem névjegy, amit előre megfogalmazott szöveggel, címmel és telefonszámmal, öntudattal nyújtunk át. A rajz hatalma a pillanaté, a meglepetésé, a felismerésé” – fogalmazta az 1911. október 16-án született képregényrajzoló, festő és grafikus, Zórád Ernő.
Április 13-án történt
Ma ünnepli hetvenegyedik születésnapját Bornai Tibor zenész, dalszerző, akit legtöbben a KFT billentyűs-énekeseként ismernek, pedig a Bogyó, a Kentaur, a Küllőrojt, az Almárium, a Baba Yaga, a Tesztoszteron, az Ultramarin és a Komoly férfiak elnevezésű formációkban is zenélt, számos szólólemezt jelentetett meg, dalokat komponált Mácsai Pálnak, Kern Andrásnak, Somló Tamásnak, Nagy Natáliának, Koncz Zsuzsának, Eszményi Viktóriának és Ács Enikőnek, továbbá három musical, több filmzene és jó néhány könyv megírása is a nevéhez fűződik.
Október 16-án történt
„Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént” – fogalmazta az 1981. október 16-án elhunyt József Attila-díjas költő, író, Várnai Zseni.
Günter Grass nehezen tudott szembenézni a múltjával
Tíz éve, 2015. április 13-án hunyt el az észak-németországi Lübeckben Günter Grass Nobel-díjas német író, költő, képzőművész. A 20. század második felének külföldön legismertebb német írója többször is járt Magyarországon, 2004-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt.