Hans Fallada
Július 21-én történt
„A katarzis mindenkiben benne lakozik, csak elő kell hívni. Szerintem nincs olyan elvetemült ember, aki semmin nem tud meghatódni, akit semmi nem tud megérinteni. Legalábbis én még nem találkoztam ilyen emberrel. Abban hiszek, hogy mindannyian valami jóra születtünk, ott van bennünk a lehetősége. Ha ebben nem hinnék, akkor soha nem fogtam volna kamerát a kezembe” – mondta az 1955. július 21-én született – és 2026-ban elhunyt – Kossuth-díjas filmrendező, Tarr Béla, a Családi tűzfészek, a Kárhozat, a Sátántangó, A londoni férfi és A torinói ló alkotója.
Július 21-én történt
Július 21-én ünnepli hetvennyolcadik születésnapját Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. A művész 1972 óta a Vígszínház tagja, de színpadi szerepei mellett olyan népszerű filmekben is láthattuk, mint a Mephisto, Az ügynökök a paradicsomba mennek és a Most vagy soha!. Többször volt Alain Delon szinkronhangja, 1985-ben pedig költőként is bemutatkozott, azóta már számos verseskötete megjelent.
Július 21-én történt
Juliette Binoche szerint Tarr Béla a valaha élt egyik legnagyobb filmrendező, Brad Pitt a Sátántangó után vált rajongójává. Az amerikai rendező Gus Van Sant ezt a filmet kockáról kockára újraforgatná színesben. Tarr Béla tavaly megkapta az Európai Filmdíj tiszteletbeli díját Manoel de Oliveira, Michel Piccoli, Sir Michael Caine, Andrzej Wajda és Costa-Gavras után. A Sátántangó, a Werckmeister harmóniák, A londoni férfi és A torinói ló rendezője 1955-ben ezen a napon született.
Hans Fallada, a Mi lesz veled, emberke? írója 130 éve született
A 1893. július 21-én Greifswaldban született Hans Fallada a két világháború közötti német irodalom jelentős alakja. Zaklatott élete volt, szenvedélybetegséggel küzdött, börtönben is ült. Mi lesz veled, emberke? című regényében a weimari Németország társadalmi viszonyait mutatta be.
Július 21-én történt
1983-ban ezen a napon mérték a világ eddigi legalacsonyabb hőmérsékletét, mínusz 89,2 Celsius fokot a Déli-sarkon lévő Vosztok szovjet kutatóállomáson. E napon született Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai író 1899-ben és Lukács Sándor Kossuth-díjas színész, költő 1947-ben (képünkön).