Hencze Tamás

Vera Molnar és Reigl Judit műveire licitálhatunk a Virág Judit Galériában

Története legnagyobb kortárs árverésére készül a kortárs aukció műfaját itthon meghonosító Virág Judit Galéria. Az eseményt két nemzetközi világsztár, Vera Molnar és Reigl Judit egy-egy alkotása fémjelzi. A galéria bejelentette azt is, hogy az árverésen kalapács alá kerül a Hoffmann-gyűjtemény 72 darabja.

Velencében állít ki a Magyar Nemzeti Bank

Az MNB Arts and Culture a Velencei Biennáléval párhuzamosan rendezett nemzetközi kiállításon, a város egyik legszebb történelmi palotájában, a Palazzo Morában, Mozdulat – gesztus – jel címen válogatást mutat be a jegybanki gyűjteményből.

Volt egyszer egy Zuglói Kör

A Resident Art Galéria Zugló–Párizs. Papírmunkák a ’60-as, ’70-es évekből című kiállítása jelenvalóvá teszi azt a szellemi légkört, amely az '50-es évek végétől a teljes visszaszorítottságban élő és alkotó hazai absztrakt művészeket, valamint Molnár Sándor zuglói otthonát jellemezte.

Száz alkotó munkáit láthatjuk

Kogart Kortárs Gyűjtemény címmel mutatja be mintegy száz mai magyar alkotó munkáit a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) kollekciójából a Várkert Bazár május 18-ától látható kiállítása. A látogatók olyan művészek alkotásaival találkozhatnak a tárlaton, mint Deim Pál, Wahorn András, ef Zámbó István, Bak Imre vagy Hencze Tamás.